Az iskola a zaklatás helyszíne is lehet

Az önmaguk elleni agressziót sokszor észre sem venni, csak ritkán nyilvános vagy látványos. A körömrágástól, vakarózástól – amit sokan nem is minősítenek agressziónak – kezdve a súlyosabb esetekig sok példa áll rendelkezésre. Egy-egy gyerek a faliújságról vett tűvel, körzővel vagy ollóval szurkálja ujjain a bőrt sokszor nem csupán első vérig. Van, aki ismételten (nem viccelődés céljából) fejét könyvvel veri, esetleg kezét ütögeti a padhoz. Néhány ujj-, illetve kéztörésnek sokszor a tanuló sem tudja az okát. A gyerekek egy része szüleik hozzáállásának köszönhetően sosem jut el tanácsadóba vagy pszichológushoz, így az nem is fog kiderülni. Olykor azonban konkrét oka van az önkínzásnak. A kéz- vagy lábtörés jó alapot szolgáltat az iskolakerülésre. Esetenként az indok a tanítótól, diákoktól való félelem, máskor a lustaság. De volt példa arra is, hogy a gyermek otthoni környezetétől, alkoholista szüleitől, durván viselkedő testvéreitől próbált kórházba menekülni.

A tárgyak elleni agresszió a legáltalánosabb. Összefirkált padokat, falakat, behorpadt WC-ajtókat látott már mindenki. A tanulók csak erejüket próbálgatják, mint a fiatal szarvasok… hangzik sokszor a felmentés. De én láttam már falból kiszakított szárnyas táblát, szétrúgott, totálkáros ajtót, négyzetméternyi lehullott vakolatot, ripityára vert porcelánmosdót, vaslábától megszabadított széket. Egy esetben az „iskola réme osztály”-ban három kivétellel minden szék öszszetört. Az igazgató nem utalt ki több széket a gyerekeknek, otthonról hoztak sajátot. Egy hét alatt mindet összetörték. Saját vagyonukat sem kímélték. Az ok tehát nem az iskola iránti ellenszenv volt. Sokkal mélyebben gyökerezett annál.

Második leggyakoribb eset a társak ellen való erőszak. Fakadhat erőfölényből, erőfitogtatásból, a domináns szerep megőrzéséért, „vagyoni” gyarapodásért vívott harcból – a tízórai eltulajdonítása szintén ide értendő –, konkrét előzményből, okból, sértettségből, intoleranciából, kirekesztettségből, de lehet öncélúnak tűnő is. Persze, ez esetben csupán az ok ismeretlen. A figyelemfelkeltés sem egy utolsó szempont, ha mással nem tud valaki kitűnni. A családi háttér, szociális helyzet ugyan meghatározó, mégsem nézhetők a dolgok egyoldalúan. Találkoztam már gyakran verekedő, zsaroló, jó családból való, jeles tanulóval. Az erőszaknak szinte nincs felső határa. Nem mindig az épületen belül zajlik. Annak kapuján kívül, az utcán, az állomáson felügyelet nélkül hagyott gyerekek olykor kórházi kezelésre szorulnak. Szélsőséges esetekben egyenesen az osztályban szállnak a pofonok, székek és a fogak. Egy gyerek hátában megállt a golyóstoll, másiknak a keze tört el. Egyetlen egyszer, de láttam véresre harapott arcot is. A fegyverek sora hosszú. Alkalmiak a: puszta ököl, bakancsos rúgás, székláb, szék, virágcserép, összecsavart térkép, vonalzó, körző, megfontolt szándékról tanúskodik a nuncsaku és a kés. Az effajta erőszak célja nemcsupán a konkrét problémák, ellentétek „kezelése”, vagy a zsarolás, elrettentés. A sokszor indokolatlanul elkövetett tettek célja hasonlóvá válni egy-egy akcióhőshöz, aki lehet színész, de akár az apa is, vagy a falu kocsmájának leghangosabbja. Ugyanígy motiválhat egy domináns csoporthoz való tartozás igénye. A faluban egyszer brutális gyilkosság történt. Egy idős nénit huszonhét szúrással öltek meg. Amikor híre ment, a gyerekek gyilkososat játszottak. Szerencsére a játék nem fajulhatott el, mert egy felnőtt közbelépett. Az ilyen példaképtévesztések a társadalmi értékrendek, valamint a szociálisan és mentálisan hátrányos környezetben élők értékrendjének negatív átrendeződéséről tanúskodnak. Sok gyerek nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Nem tekinti bűnnek a lopást, verekedést, zsarolást, mert szüleitől, környezetétől is csak ezt lesheti el. Alternatíva nincs.

A felnőttek elleni erőszak az előzőkben leírtak felfokozott formája. A gyermek önvédelmi reflexei, félelemérzete annyira legyengül, hogy a felnőttek ellen fordul. Egy elvált anyát a lánya – nem tévedés – veréssel, szökéssel fenyegette, ha nem fogadott szót neki. Ezt persze az anya alkoholizmusa megkönynyítette. A tanítók elleni nyílt agressziót erősíti a gyerekben a pedagógusok társadalmi megbecsülésének romlása is. Ha a gyerek apjától azt hallja, „majd adok én annak a tanítónak a pofájára, csak menjek be az iskolába!”, nem tiszteli, következésképpen nem tart pedagógusától. Rosszabb esetben az illető szülő gyermeke szeme láttára veri el a nevelőt. Ilyenkor aztán a gyermek is mer ütni. Az egyik iskola tanítónőjét évekel ezelőtt az igazgatói irodában verte meg négy (roma) szülő. A sértett három hétig volt munkaképtelen.

A szóbeli, fizikai terror mellett igen elterjedt a lelki. Több éves megfélemlítéshez elég akár egy verés látványa. De apróságokon is múlhat. Sok kis kihágással az őrületbe kergethető a gyengébb idegzetű vagy felkészültségű tanító. Mert ha a gyerek egy éven át nem hoz tankönyvet, sem más felszerelést, nem készül, az órát hangos bekiabálásokkal, sétával zavarja, a verbális rendreutasításra, esetleges féllegális büntetésekre, más osztályba helyezésre nem reagál vagy fordítva reagál, a magaviseleti és tárgyi osztályzat csökkentése, a bukás nem érdekli (a szüleit sem), de nevelőintézetbe „zárására” nincs mód (pl. helyszűke, bírósági végzés hiánya) vagy elegendő ok, az oktató vagy felveszi a kesztyűt, s képes erősebbnek látszani, ami gyakran csak fizikai fenyítés által lehetséges, vagy tehetetlen marad. Ez is egyfajta erőszak. A pedagógus kezét pedig kötik a törvények, az erkölcs, a lelkiismeret és a körülmények. A tanító gyengesége pedig nemcsak a tanító hibája. Egy nyugat-szlovákiából érkezett pedagógusjelölt egyszer közép-szlovákiába érkezett kötelező gyakorlatra. Mivel a főiskola végzése mellett félállásban már öt éve gyakorló tanító is volt, nem rettent meg a figyelmeztetésektől. Amikor a gyakorlat után elhagyta az iskolát, kijelentette, tíz évet öregedett, egy életen át nem felejti el, amit tapasztalt, sajnálja a kollégáit s nem hitte volna, hogy egy-egy iskola helyzete ennyire kezelhetetlenné váljon. Sokan máig nem hiszik, mert nem tapasztalták meg.

Csupán adminisztratív lépésekkel a helyzet nem megváltoztatható, de a pedagógus, az iskolafenntartó, a pedagógiai tanácsadó, valamint a bűnüldöző szervek kompetenciáinak szélesítése, s nem utolsó sorban pontos definiálása nélkül sem oldható meg. S nem biztosíthatók a gyermekek, akár az agreszszív gyermekek jogai sem maradéktalanul.