Az év legsikeresebb tanára

Kedves diákok! Biztosan benneteket is tanít olyan pedagógus, akinek elismeritek a munkáját, tudását és módszereit, és aki sikeresen készíti fel tanulóit a nemzetközi vagy az országos szintű versenyekre.

Kedves diákok! Biztosan benneteket is tanít olyan pedagógus, akinek elismeritek a munkáját, tudását és módszereit, és aki sikeresen készíti fel tanulóit a nemzetközi vagy az országos szintű versenyekre.

Az Új Szó Nagyszünet rovata ezennel meghirdeti az év legjobb tanára elnevezésű versenyt, melyre ti magatok ajánlhatjátok kedvenc tanáraitokat, tanárnőiteket. Az a pedagógus lesz a nyertes, akinek a nevére a legtöbb szelvény érkezik be. Ám az alacsonyabb diáklétszámmal rendelkező tanintézetek sincsenek hátrányban, mert a szavazatok esetében figyelembe vesszük, hány tanulója van az iskolának, és százalékban számoljuk ki a beküldött szavazatok számát. Mindenképpen jól jártok, ha részt vesztek nyereményjátékunkban, mert azok között a diákok között, akik a legtöbb szelvényt küldik be, egy számítógépet sorsolunk ki, a nyertes tanárnak pedig lehetővé teszszük, hogy jelen legyen a Mindentudás Egyetemének júniusi előadásán, s emellett egy egyéves előfizetést kap az Új Szóra.

A versenyfelhívást hetente egy alkalommal közöljük a szelvénynyel együtt egészen május közepéig. Az eredményhirdetésre június elején kerül sor. Ne feledjétek, az a tanár nyer, akinek a nevére a legtöbb szelvényt bekülditek. Ám ti, diákok is csak jól jártok, ha bekapcsolódtok játékunkba, hiszen egy szuper számítógéppel lehettek gazdagabbak.

A szelvényeket a következő címre várjuk: Új Szó – Nagyszünet, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A borítékra írjátok rá: „Az év legsikeresebb tanárja”. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?