Az éltető só múltja, jelene és jövője

Ismered a mesét, amelyben a király azért tagadja ki és űzi el otthonról legkisebb leányát, mert az azt mondja, hogy úgy szereti apját, mint a sót? A király, persze, megsértődik, hogy egy haszontalan élelmiszerhez hasonlítják, pedig a lány valami igazán értékeset akart mondani, mikor a sót nevezte meg.

És nem is tévedett.

Hiszen só nélkül még a legfinomabb étel is ízetlen. És azt vajon tudod-e, hogy mióta örvendhetünk a fűszerek gyöngyének, vagyis mióta bányásznak sót? A só a cserekereskedelem egyik legősibb tárgya. A karavánok évszázados útvonalaikon, országokban, sőt földrészeken át hordták a selyemmel, elefántcsonttal, fűszerekkel együtt. Gyakran királyi monopólium volt a só, nemcsak az ókorban, hanem még az újkorban is. A régészek szerint a kőeszközök és fegyverek pattintásához szükséges tűzkövön és szarukövön kívül ez volt a második ásványi nyersanyag, amellyel a kereskedelem első, ősi formája megindult.

Földünk felszínének több mint kétharmad része tenger. Ez az óriási víztömeg pedig, amelyet a szakemberek – az első pillanatban nehezen elképzelhető számmal – másfél trillió tonnára becsülnek, minden cseppjében sót tartalmaz. 1000 gramm tengervízben a feloldott összes sók mennyisége 35 gramm, vagyis egy liter vízben három és fél dekagramm a só. Hozzávetőleges számítás szerint szárazföldjeinken sok száz négyzetméter földet foglal el a kősó, olykor 600 méter vastag telepekkel. A kősótelepek kibukkanhatnak a föld felszínére, például Erdélyben vagy Spanyolországban, amikor a kősótelepeket takaró földréteget az idők folyamán lemossa a víz.

A kősó tudományos neve: halit.

A szónak érdekes a történeti háttere. A hal kelta nyelven sót jelent. Számos helynév őrzi ennek emlékét. Például Hallstatt Salzkammergutban vagy Hallein Salzburgban, Hall Tirolban és Württembergben, sőt Halle Saale mellett. Hallstatt a világ első ismert sóbányája; itt már a bronzkorszakban megindult a kősó fejtése. A sóval való kereskedésből meggazdagodtak a hallstatti bányászok, úgyhogy a sóbánya valóságos aranybányának bizonyult. Jellegzetes kultúra alakult itt ki: erről nevezték el a vaskorszak első felét Hallstatt-kornak.

A sóbányászat megindulása előtt, az új-kőkorban a sót a tenger vagy sós tavak, források vízéből nyerték. Ez a módszer egyes helyeken korunkig fennmaradt. Lóczy Lajos a múlt század második felében a Kínai Birodalom határán, közel Tibethez, Szecsuan területén látott sófőzést, ahol az egyszerű nép a földből feltörő földgázon melegítette fel és párologtatta el a sós források vizét. Ez tehát az éltető só múltja, amely nélkül elképzelhetetlen lenne ma is az élet. (n)