Anastacia Pozsonyban

Vasárnap Pozsonyban ad koncertet Anastacia, a popzene koronázatlan királynője. A 31 éves amerikai énekesnő eddig több mint 10 millió lemezt adott el, a zenekritikusok szuperlatívuszokban beszélnek róla, rajongói pedig egyszerűen imádják.

Vasárnap Pozsonyban ad koncertet Anastacia, a popzene koronázatlan királynője. A 31 éves amerikai énekesnő eddig több mint 10 millió lemezt adott el, a zenekritikusok szuperlatívuszokban beszélnek róla, rajongói pedig egyszerűen imádják. Az énekesnő 2003-ban bejelentette, hogy rákot diagnosztizáltak a mellében, ezt követően sokat harcolt, sírt és nevetett, énekelt és új dalokat írt. 2004 márciusában jelent meg új albuma, mely az énekesnő nevét viseli.

A lemezen található 12 modern és friss hangzású dal kapcsán Anastacia a következőket nyilatkozta: „Ezeket a dalokat a rajongóimnak írtam, hogy megosszam velük az életérzéseimet. Remélem, szívesen fogadják. Olyan ez, mintha valakinek megengedném, hogy belélásson a lelkembe és a titkaimba, és közben azt remélem, hogy az az ember megért engem, és továbbra is szeretni fog.” Anastacia bebizonyította, hogy hitének és a művészetnek köszönhetően egy nagyon nehéz időszakot tudott túlélni. Koncertbevételeinek egy részét a rákmegelőzés és -kutatásra ajánlotta fel. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?