Az AIESEC nemzetközi diákszervezet holnap és holnapután már kilencedik alkalommal rendezi meg a felsőoktatási intézmények hallgatói és a frissdiplomások számára a Főrévi utcai kiállítóközpontban a Nemzetközi Karriernapok nevű rendezvényt.
Állásbörze pályakezdőknek
Az AIESEC nemzetközi diákszervezet külföldi tanulmányutak szervezésével foglalkozik. Ezzel a rendezvénnyel javítani szeretne a diákok és vállalatok közötti kommunikáción. A szervezet tagjai dinamikus, fiatal egyetemisták, még ők is csak most keresnek állást. Tapasztalataikat, ötleteiket szívesen megosztják veletek, ha ellátogattok a seregszemlére. „A többéves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a szlovákiai vállalatok érdeklődnek az ügyes frissdiplomások iránt, a jó fizetési feltételek mellett szakmai fejlődést, kreatív munkakört biztosítanak számukra. Azok a fiatalok, akik most bejezik be felsőfokú tanulmányaikat, és még nem találtak maguknak munkahelyet, látogassanak el a rendezvényre. A karriernapokon nem csak pozsonyi cégek lesznek, aki vidéken szeretne dolgozni, az is találhat magának kedvére való állást, elbeszélgethet a vállalatok kiküldött képviselőivel. Ez azért előny, mert itt nem megy még élesbe a meghallgatás. Azok, akik munkát keresnek, bátran elmondhatják elvárásaikat, kikérhetik a cégek képviselőinek véleményét, hogy az állásinterjún mire ügyeljenek majd” – mondta el lapunknak Katarína Zacharová, a Nemzetközi Karriernapok szervezőbizottságának elnöke.
Azok a vállalatok, akik érdeklődnek a fiatal végzősök iránt, standokon mutatják majd be cégüket, a nagyobbak pedig előadásokat szerveznek, ahol az egyetemi hallgatók betekintést nyerhetnek a vállalat működésébe. Azok a diákok, akik állást keresnek, jelentkezzenek be a www.ndk.sk adatbázisába, ha szerencséjük van, akkor már a börzén behívják őket egy állásinterjúra, de azok se keseredjenek el, akiket nem hívnak azonnal, mert mivel az adataik szerepelnek az adatbázisban, lehet pár hónap múlva keresik fel őket a vállalatok képviselői.
A rendezvény eredményességét és szükségességét bizonyítja, hogy a tavalyi börzén mintegy 200 frissdiplomás talált magának munkahelyet. Az idén sorra kerülő konferencia az uniós csatlakozás jegyében zajlik, az érdeklődők megtudhatják, mik a feltételei annak, hogy az Európai Unióban dolgozhassanak, milyen nyelvvizsgákat és egyetemi végzettséget ismernek el a tagállamokban, milyen papírokat kell beszerezni a külföldi munkavállalás esetében. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak az AIESEC irodájában a 02/6759 1157-es vagy a 02/62240 652-es telefonszámon, valamint a www.ndk.sk web-oldalon. A Nemzetközi Karriernapokat a Főrévi utcai kiállítóközpontban tartják, a 86-os busszal, a 201-es, 202-es és 208-es trolival juthattok el a rendezvény helyszínére. Az állásvadászathoz mindenkinek sok szerencsét kívánunk.
AZ AIESEC IRODÁI
AIESEC Slovensko, Železničiarská 6, 811 04 Bratislava, tel/fax: 02/5245 0228, e-mail: [email protected]
AIESEC Banská Bystrica, Tajovského 10, 975 70 Banská Bystrica, tel: 048/446 2157, fax: 048/415 2793, e-mail: [email protected]
AIESEC Bratislava, Dolnozemská cesta 1, 852 19 Bratislava, tel: 02/6729 1157, fax: 02/6224 0652, e-mail: [email protected]
AIESEC Comenius University, Staré Grunty 36, Mlynská dolina, 842 25 Bratislava, tel: 02/6541 3190, fax: 02/6541 3190, e-mail: [email protected]
AIESEC Košice, Tajovského 13, 040 01 Košice, tel/fax: 055/625 1533, e-mail: [email protected]
AIESEC Nitra, Trieda A. Hlinku 4, 949 01 Nitra, tel/fax: +421 37 412 753, e-mail: [email protected]
AIESEC Poprad, Popradské nábrežie 3, 058 01 Poprad, tel: 052/7722 449, e-mail: [email protected]
AIESEC Žilina, Vysokoškolákov 18, Veľký diel, blok E-05, 010 08 Žilina, tel/fax: 041/565 3579, e-mail: [email protected]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.