Állandóan verekszik

A fiam most nyolcéves és hihetetlenül agresszíven viselkedik az iskolában. Állandóan verekszik, csak szégyenkezem miatta. Miért lehet ez? Hogy szoktassam le erről?

Jelige: Agresszív

Az agressziónak nem csak negatív oldala van: minden emberben megtalálható, fontos szerepe van az életünkben. Természetes része életünknek, és nagyon fontos energiaforrásunk. Nélküle képtelenek lennénk bármit is kivívni az életetünkben, s nem tudnánk hatékonyan védekezni sem. Vészhelyzetben mindnyájan hajlandóak vagyunk agresszíven viselkedni, ha a túlélésünkről van szó, vagy ha veszélyeztetve érezzük biztonságunkat.

Agresszió nélkül nem tudnánk elszakadni a függőségektől, és képtelenek lennénk független személyiséggé válni. A gyermek a korai fejlődési szakaszban is már igényt érez arra, hogy megváljon a kellemetlen, elviselhetetlen érzésektől és kellemesen érezze magát. Ha éhes, vagy fél, nem tud magán segíteni, nincs más választása, kénytelen a gondozójára hagyatkozni. Ha viszont szükségleteit nem elégítik ki, egyre nő benne a feszültség, a kilátástalanság és reménytelenség érzése. Ilyenkor sírni, ordítani kezd, rugdalózik, kezével hadonászik. A gyermek további fejlődésére hatással van, hogy az ilyen helyzetekre hogyan reagál a környezete. A gyermekéről megfelelően gondoskodó anya igyekszik úgy végezni dolgát, hogy gyermeke minél kevesebbszer éljen ilyen helyzetet. Itt nemcsak arról van szó, hogy megeteti, tisztába teszi, hanem empatikus, elfogadó szeretettel fordul felé. Ekkor alapozódik meg a saját sérülékenységünk elfogadása, mivel a tehetetlenség érzése mögött ott van a felnőtt, aki minden rossztól képes megvédeni. Ha az anya túl sokáig van távol, a gyermek veszélyeztetve érzi magát, úgy érzi, hogy nincs biztonságban. Ha az ehhez hasonló helyzet gyakran ismétlődik, a gyermekben megnő és elviselhetetlenné válik a szorongás. Az ilyen sarkított helyzetekre a gyerek beteges védőreakciókkal válaszolhat: szomorkodik, fél, s ezek olyan agresszív viselkedési mintákat mozgósíthatnak, amelyek eltérnek a normálistól.

A gyermek egészséges fejlődéséhez nagyon fontos, hogy a szülők el tudják viselni saját frusztrációikat, és uralkodni tudjanak saját agresszív érzéseiken. Állandóan ismétlődő lehetőséget biztosítanak gyermeküknek, hogy láthassák, az agressziót kézben lehet tartani, előnyben részesítvén az asszertív viselkedést. Ebből az következik, hogy ahogyan a szülők saját és gyermekük agresszivitásával bánnak, segít a gyermeknek megérteni saját agresszív élményeit, azokat feldolgozni és uralni.

Vannak szülők, akiknek gondot okoz a határok kitűzése, mert nem akarják semmiben sem gátolni gyermeküket. Pedig a kisgyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megélhesse a mindenhatóság érzését, azt, hogy mennyire nagy, s aztán segítünk, hogy fokozatosan megszabadulhasson ezektől az érzésektől, mértékkel frusztrálva legyen, hogy aztán később ő maga szabja meg a határokat saját viselkedésének.

A jó szülőnek egyszerre kell biztonságos kereteket biztosítani gyermeke fejlődéséhez, ugyanakkor oly mértékben kell frusztrálnia, hogy ne gátolja a fejlődésében. Ha ugyanis tehetetlennek érzi magát, ez még nem jelenti azt is, hogy úgy gondolja, segítségre szorul. Kétségbeesetten vágyódik a biztonságra és stabilitásra, de mivel képtelen feldolgozni saját szorongásait, a kitűzött cél elérhetetlen lesz a számára.

Ha gyermeke képes lesz szembenézni önmagával, felvállalni szorongásait, félelmeit, akkor rádöbben majd arra, hogy mennyire sérülékeny, törékeny lény, akinek azért van szüksége az agresszív reakciókra, hogy mindezt leplezni tudja.