<p>A felsőszeli Széchenyi István Alapiskolában advent idején ajándékműsorral kedveskednek</p>
Ajándékműsor Felsőszeliben
JAKUBECZ MÁRTA
A rendezvényt mindig megtiszteli jelenlétével a falu polgármestere, Dobossy Pál, valmint Alsószeli polgármestere, Seres Lajos, hiszen a felső tagozatra alsószeli gyermekek is járnak. Ugyancsak jelen vannak a falu lelkipásztorai, Halász Imre esperes, Slížik Zsuzsanna evangélikus lelkésznő és Nagy Olivér alsószeli evangélikus lelkész. Nagy öröm, hogy a műsort a nyugdíjas pedagógusok is szívesen megnézik.
„Nekem mindig ez a műsor hozza meg a karácsonyi hangulatomat!” – hallottam több embertől. S valóban: az egyre színvonalasabb felsőszeli iskolai műsorok maradandó élményt nyújtanak.
A december 20-i műsort Hervay Mária Lujza szavalata nyitotta meg, majd László Ildikó igazgatónő szólt a nézőkhöz. Beszédében többek között rámutatott arra, milyen nagy a különbség a fogyasztói karácsony és a szívből átélt ünnep között. Elmondta azt is, a gyermekek nagy izgalommal és örömmel készülnek évről évre arra, hogy hozzátartozóikat karácsonyi műsorral ajándékozzák meg. Az igazgatónő után Horváth Judit, a szülői szövetség elnöke is felszólalt, megköszönve a sok, év közben nyújtott anyagi és erkölcsi támogatást mindazoknak, akiknek nem közömbös az iskola sorsa, vagy akik adójuk két százalékával támogatják az intézményt. Egyben bejelentette, hogy a gyermekek karácsonyra digitális programokat és angol szótárokat kapnak a szülői szövetségtől.
A műsor a kicsik énekkari fellépésével folytatódott. A kisgyermekek karácsonyi dalokat adtak elő. Az énekkar vezetője Simkó Mária. Utána az alsó tagozatosok Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című megható elbeszélésének dramatizált változatát adták elő nagy sikerrel. A jelenetet Pónya Zsuzsanna tanította be.
A felső tagozatosok Mészáros Magdolna vezette énekkara, a Csalogány szintén karácsonyi dalokat énekelt. A műsor további részében táncokat láthattak a nézők. Elsőként az iskola Topogói mutatkoztak be, majd a felső tagozatos táncosok gömöri táncokat adtak elő Mindkét tánccsoport rendkívül színvonalas összeállítással lépett színpadra. A Topogók vezetője Simkó Mária, a nagyok tánccsoportjának vezetője Molnár Beáta igazgatóhelyettes.
A széchenyisek minden iskolai műsorát a felső tagozatosok irodalmi színpada zárja. Az idei előadásuk a Fényért kiáltunk címet kapta. Mint a címe is mutatja, az összeállítás arra kívánt rámutatni, hogy életünkben milyen kiemelkedő szerepe van a fénynek, a jóságnak. Mindennapjainkhoz azonban nemcsak a vidámság, a derű, hanem a szomorúság is hozzátartozik. Soha semmilyen helyzetben sem szabad azonban annyira elkeserednünk, hogy ne tudjunk az élet szépségeinek örülni. Karácsony közeledtével mindenki azt szeretné, ha életében egyre több lenne a fény, és egyre kevesebb a sötétség. Mindezekre világított rá a különleges zenés-verses összeállítás. Az irodalmi színpad vezetője Morovics Ibolya.
A műsor végén a gyermekkonferálók megköszönték a sok tapsot, valamint azt, hogy az iskola kultúrműsorait a falu mindig érdeklődéssel fogadja. Mindenkinek kegyelemmel teljes, boldog karácsonyt, sikerekben, egészségben gazdag új évet kívántak a diáktársaik és tanáraik nevében. Az érdeklődők a rendezvényen megvásárolhatták a Sulisok(k) című iskolai diáklapot, melynek szerkesztője Nogely Mónika.
A szeli gyermekek a téli szünetet mindig a karácsonyi műsor hangulatában kezdik, rengeteg dicséretet, gratulációt kapva a sikeres szereplésért. Gratulációkban a tanáraik sem szűkölködtek, hiszen tudvalévő, hogy a tanárok lelkes munkája nélkül nem jönnének létre ilyen színvonalas, telt házas kultúrműsorok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.