A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola karácsonyváró programja a szeretetre, az összetartozás szimbólumára épült.December 20-án a Komáromi Városi Művelődési Központban telt ház előtt ünnepi hangulatot teremtve a szeretetet, az összetartozást éreztette az a színpadra lépő 150 gyermek, akik az ünnepek elő
Ahol a szeretet lángja ég
A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola karácsonyváró programja a szeretetre, az összetartozás szimbólumára épült.
December 20-án a Komáromi Városi Művelődési Központban telt ház előtt ünnepi hangulatot teremtve a szeretetet, az összetartozást éreztette az a színpadra lépő 150 gyermek, akik az ünnepek előtti örömteli készülődésben másfél órás műsorukkal bizonyították a közönség számára, hogy a karácsony varázsától mindnyájan megváltozunk, hiszen lelkünket a szeretet hatja át.
Az ünnepi műsort jelenlétével megtisztelte Keszegh Béla, Komárom város alpolgármestere, Bajkai János, a városi hivatal kulturális és oktatásügyi főosztályvezetője, az iskolatanács tagjai, valamint Gőgh Anna, a szülői munkaközösség elnöke. Természetesen a műsor vendégei voltak az iskola egykori tanárai, valamint idén is elfogadta a diákok meghívását a „lappföldi” Mikulás, aki ajándékokkal halmozta el a legkisebbeket.
A rendezvényen színpadra lépett a Kicsik és Nagyok Kórusa, hiszen az énekléskultúrának az intézményben nagy hagyománya van. A közönség körében nagy sikert aratott a Victor Hugo nagy sikerű regényéből, A nyomorultakból készült musical betétdala. Majer Jázmin 3.a osztályos tanuló a kis Cosette dalával könnyekig hatotta a közönséget. A tánc nyelvén igyekeztek elvarázsolni a jelenlévőket a Karácsonyi hópihék, az első osztályosok a tánc eszközeivel a gyermekek téli örömeire hívták fel a figyelmet, a második és negyedik évfolyam diákjainak Karácsonyi ajándék című összeállításában a melegség, a szeretet, az összetartozás szikrája világította be a színpad fényét. Természetesen a karácsonyi ünnepkör részeként a betlehemes játék sem maradhatott el, és a karácsonyváró műsorból a Celőke néptánccsoport sem hiányozhatott. Az utóbbiak előadása tette le a névjegyét amellett, hogy egy nemzet kultúrájának, gazdag hagyományvilágának megismertetése ott kell hogy legyen mind a mindennapjainkban, mind az ünnepeinken.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.