Adrian Mole újabb kínszenvedései

Ahányszor elolvasom, akaratlanul is kételkedem a szerző kilétét illetően. Eléggé hihetetlen ugyanis, hogy egy középkorú nő így belebújjék egy tizenöt éves fiú bőrébe, ennyire azonosulni tudjon egy kamasszal. Jómagam is tizenöt éves voltam, amikor először olvastam a könyvet, és megdöbbentett, hogy mennyire az én fejemmel gondolkodik az írónő. Mintha valóban egy serkenő kamasz fiú írta volna! Ugyanezt megteszi az azt megelőző, illetve az azt követő többi kötetben is, mindegy, hogy hány éves a főszereplő.

A balfácán

Adrian Mole azonban nem egy átlagos serdülő, bármennyire is azonosulni lehet vele. A szokásos kamaszmániákon kívül ő végtelenül naiv, túlzottan hipochonder, sokszor lehetetlenül balfácán, és meg van róla győződve, hogy egy fel nem fedezett, intellektuel költő. Ügyetlen verseivel a BBC rádióműsorát ostromolja, és saját műsoridőt követel, amit persze nem kap meg. Naivitása olyan méreteket ölt, hogy olvasás közben többször is hatalmas nevetésben török ki, bármilyen gyakran nyálazom is át a művet.

A „vaslédi”

Szembeötlő, hogy a szerző mennyire kritizálja az akkori politikai hatalmat. Többször is gúnyosan emlegeti Margaret Tatchert és a brit királyi családot. Ezek persze ártalmatlan tréfáknak tűnnek egy tizenéves fickó szájából, viszont elég sértően tudnak hatni egy felnőtt ember tollából, akinek minden bizonnyal szilárd politikai nézetei vannak, méghozzá a könyvét az egész világon olvassák. Nem tudom, hogy a „vaslédi” olvasta-e valaha a könyvet, de semmiképp sem tartozhat a kedvencei közé. Csupán egyetlen szituációt emelnék ki a sok közül, amikor is a csaknem kilencvenéves Bert Baxter azt mondja: „Annyira vagyok nő, mint Margaret Tatcher.” A kis tűszúrások alól nem bújhatnak ki egyes tévés személyiségek sem, a szerző jó pár közismert figurát kritizál, természetesen Adrian Mole ártatlan személyén keresztül.

Visszautasító levelek

Adrian élete ebben a kötetben jóval dagályosabb, mint előtte: szülei elválnak, sokat veszekszenek, testvére születik, romlik az életszínvonal, és persze a szerelemben sem mindig olyan boldog, mint amilyen lenni szeretne. Költészete egyre színvonalasabbá válik, de még mindig gyűjti a BBC visszautasító leveleit.

Egyetlen zavaró tényezőként tudnám felírni a rengeteg lábjegyzetet, melyeket az idegen szavakhoz, az irodalmi és világi személyekhez és műveikhez fűznek, bár ha azt nézem, hogy a könyv leginkább a tizenöt éveseknek szól, akkor ezt is megértem. Ilyen idős koromban nekem is szükségem volt ezekre a lábjegyzetekre, hogy mindent megérthessek.

Bár a könyv 1984-ben íródott, a jobb könyvesboltokban máig is kapni lehet. Szóval bátran be lehet szerezni, nem hiszem, hogy bárkinek is csalódást tudna okozni. Könnyed, kellemes szórakozás az üres percekre, órákra... A naplóformájú regény Békés Pál kitűnő fordításában olvasható magyarul.