Adományt gyűjtöttek a selyés diákok

ujszo
Komárom |

A komáromi Selye János Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak a vakokat és gyengénlátókat segítő gyűjtésbe.

A szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szövetsége segítő kezet nyújt azoknak az embereknek, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, betegség vagy baleset következtében elvesztették látásukat. Az unió megpróbál javítani az életkörülményeiken és helyreállítani elveszett önbizalmukat.

A Biela pastelka (Fehér zsírkréta) Szlovákia 10 legnagyobb adománygyűjtése közé tartozik. A gyűjtés célja, hogy pénzforrásokat szerezzen a látássérültek támogatására, valamint olyan tevékenységek finanszírozására, amelyek segítik a vakokat és gyengénlátókat a társadalomba való beilleszkedésben.

A Selye János Gimnázium minden évben segítő kezet nyújt különböző jótékonysági alapítványoknak. 2021. szeptember 24-én iskolánk csatlakozott a Biela pastelka gyűjtéshez. A negyedik évfolyam önkéntesei – Keszegh Emma, IV. C és Tóth Gergő, IV. D – vállalták a pénzadományok gyűjtését. Sajnos, a gyűjtésre csak az iskola épületében kerülhetett sor a romló járványhelyzet miatt.

 

Diákjaink lelkesen vettek részt a rendezvényen. Önkénteseinknek 173,07 eurót sikerült összegyűjteniük. A kampány során tájékoztatólapokat és fehér zsírkrétát osztottak, mely a vakok világának szimbóluma. Az adománygyűjtés a komáromi Vakok és Gyengénlátók Szövetségével együttműködve valósult meg. Nagy köszönettel tartozunk nekik, hogy tanulóinknak betekintést nyújtottak a vakok világába, és ezáltal segíthettek nekik. Köszönet illeti az iskola vezetőségét és azon tanárokat is, akik az önkénteseket a nemes cél érdekében a rendelkezésünkre bocsátották.

Dr. Matus Alica

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?