A vendéglőben

– Hogyne. Elhanyagolt külső, zavaros tekintet, beesett szemek, koravén arc. Szerintem maga értelmiségi.

– Úgy értem, rendelhetnék végre?

– Ja, miért nem ezzel kezdte? Azt hittem, csak melegedni jött be hozzánk, aztán megy is tovább. Mit kér?

– Nem tudna valami könnyű ételt hozni?

– De igen! Hozhatok például egy tizenöt dekás hússzeletet, az nálunk csak hat deka.

– Akkor inkább hozzon a pulykasültből, kérem!

– Sajnos, már elfogyott.

– Elfogyott? Hiszen a kolléganője az imént azt mondta, hogy van még egy adag.

– Igen, de abból az adagból azóta már három fél adagot csináltunk.

– Na jó! Az előbb a szomszéd asztalhoz halat rendeltek, ami már furcsán foszlott. Biztos, hogy friss az a hal?

– Az? Kérem tisztelettel, arra Barnard professzor azt mondaná, hogy még él!

– A bort, amit hozzá ivott az a vendég, hát... Őszintén szólva azt is egy kicsit zavarosnak láttam.

– Pedig az a bor olyan tiszta, uram, mint az ön álmainak asszonya.

– Igen? Tudja mit? Akkor inkább kávét kérek...

– Kávét? Milyet?

– Egy dupla feketét, de tejszín nélkül!

– Sajnos, uram, a tejszínünk elfogyott. Megfelel esetleg tej nélkül is?

– Nem bánom, legyen tej nélkül. Friss a péksütemény?

– Sajnos, azt nem tudom. Ugyanis még csak három napja dolgozom itt.

– No, amíg kihozza a kávét, átolvasom az étlapot.

– Olvassa csak. De előre szólok, hogy ami át van húzva, az már nincs, ami alá van húzva, az még nincs, ami dőlt betűkkel van nyomtatva, az nem is volt, ami oda sincs írva, az a menü, és a végén a szakács aláírása hamis.

– Bánom is én, nézek valami egyszerűt. Sertésomlett, borjúfagylalt, banánnal töltött báránybél, uborkakoktél...

– Már itt is vagyok. Itt a kávéja.

– Köszönöm, tegye le.

– Választott már?

– Hogyne. Életemben összesen tízszer, de sose az a párt került hatalomra, amelynek szurkoltam.

– Úgy értem, az étlapról választott-e?

– Választottam, kedves hölgyem, de tudja, az ilyesmit az én koromban alaposan át kell rágni.

– Rágni? Honnét tudja előre, hogy mócsingos?

– Azt nem tudom. Csak azt, hogy amikor legutoljára itt ettem, az adagok jóval nagyobbak voltak!

– Az csak úgy tűnik, kérem! A méretek csalnak ám! Ugyanis közben megnagyobbítottuk a vendéglőt.

– Igen? Akkor itt csak relatíve kevés a vendég?

– Uram, szolgálhatok egy jó tanáccsal? Tessék gyorsan választani, mert az árak közben emelkednek!

– Szóval együtt kell úszni az árral. Nézze azt a kocsonyát, amit az a kövér hölgy fogyaszt! Egyre kisebb!– Igen, kérem, mert ez nem egy felnőtt kocsonya, hanem a kocsonya kicsinye. Ugyanúgy van babapiskótánk, törpeszendvicsünk, japánkacsánk és aprópecsenyénk.

– Hűha! Ezt meri maga erős kávénak nevezni?

– Természetesen, uram. Hiszen csak egy kortyot ivott, és máris hogy felajzotta az idegeit!

– Fel, bizony! Kérem a számlát! Fizetek!

– Volt egy erős kávé, több erős kifejezés. ĺme!

– De hölgyem! De hiszen maga hozzáadta a dátumot!

– Hja, kérem, még jó. Az idő pénz!

– Tudja mit? Panaszom van, küldje ide a főnökét!

– Uram, ön eltévedt! Panasszal orvoshoz kell menni, nem pedig étterembe!