A tanárok felkészítése a cél

Lassan véget ér a nyár, és vele a nyári pedagógus-továbbképzések időszaka is. Cikkünkben áttekintjük, milyen rendezvényeken vettek részt a nyári szünetben a tenni akaró óvópedagógusok, alapiskolai tanítók és középiskolai tanárok.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyár folyamán tizenötödik alkalommal szervezte meg Nyári Egyetemét három helyszínen (Dunaszerdahelyen, Komáromban és Rimaszombatban) 400 hazai és más Kárpát-medencei magyar pedagógus részére. A hazai nyári egyetemek mellett csaknem 150 hazai pedagógus vett részt magyarországi továbbképzéseken, valamint a Kárpát-medencei pedagógusszövetségek által szervezett egyhetes szünidei akadémiákon. A Kárpát-medencei pedagógusszövetségek már 15 éve töretlen lelkesedéssel a helyi igényekhez alkalmazkodva szervezik a nyári továbbképzéseket.

Kárpátalja

Július elején Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Kölcsey Pedagógusakadémián első alkalommal vettek részt felvidéki magyar pedagógusok, akik három szakcsoportban dolgoztak. A hazai pedagógusok az óvópedagógiai, tanítói és történelem szakos tanárok számára szervezett továbbképzéseken vettek részt.

Valamennyi tanfolyam minden napját plenáris előadások nyitották, melyeket a szakma legkiválóbb magyarországi és kárpátaljai képviselői tartottak. A szervezők gondoskodtak a kísérőrendezvényekről is. Esténként az elmúlt esztendő magyar dokumentum- és játékfilmtermésének javából kaphattak ízelítőt a résztvevők, valamint tanulmányi kirándulás keretén belül megismerhették Kárpátalja történelmi nevezetességeit.

Erdély

Pedagógusaink körében nagyon közkedvelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Bolyai Nyári Akadémia. A Kárpát-medence legnagyobb nyári pedagógus-továbbképzésén a résztvevők 22 szakcsoport közül választhattak. 52 hazai pedagógus 7 helyszínen 19 szakcsoportban bővítette tudását elméleti és gyakorlati szinten egyaránt.

A képzés mellett a tanároknak folyamatos továbbképzésre is szükségük van, hiszen feladatuk nehéz: gondolkodó, kreatív fiatalokat kell nevelniük, akik megállják majd helyüket a társadalomban. Az akadémia nyitóelőadását Kis-Tóth Lajos, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese tartotta, aki az informatizálódó oktatás előnyeiről és hátrányairól beszélt.

A művésztanárok továbbképzése Székelyudvarhelyen folyt. Az ének-zene szakos pedagógusok a módszertani előadások mellett kiemelten foglalkoztak a Kodály-módszer tartalmi elemeivel és a gyermekdalok világával. Délután kóruspróbákon vettek részt. Az akadémia kurzuszáró hangversennyel és a rajzszakosok kiállításával zárult, ahol a mérnök-tanárok szakcsoportja is részt vett.

Csíkszeredában szervezték a számítástechnikai szakcsoportokat, melyek közül a legnagyobb érdeklődés a Multimédia az oktatásban c. továbbképzés iránt volt. A képzés célja, olyan speciális felkészültségű pedagógus szakemberek képzése, akik a multimédia területén szerzett ismereteik birtokában a közoktatásban tanulókat e területen oktatják és nevelik: képesek közvetíteni a multimédia alapszabályait, jelentőségét.

Vajdaság

A két hete zajlott Szabadkán az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok egyesülete által szervezett X. Szabadkai Nyári Akadémia. Pedagógusaink immár második éve vettek részt a délvidéki továbbképzésen, hét szekció közül választhattak.

„Csak a jól képzett pedagógus nevelhet olyan ifjú nemzedéket, amely helyt tud állni, érvényesülhet ebben a többnemzetiségű közösségben, és meri vállalni magyarságát” – hangsúlyozta megnyitójában Király Veronka, az egyesület elnöke.

Az óvópedagógusok továbbképzésének központi témája a gyermek–óvónő–szülő kapcsolat volt, a konfliktuskezelés témakörét járták körül.

A tanítók szakcsoportjában nagy érdeklődés mellett tartotta előadását Dudás Zita a diszlexiáról. A szervezők itt is gondoskodtak kísérőrendezvényekről. A tanulmányi kirándulást Hódmezővásárhelyre szervezték és megismerkedtek Szabadka szecessziós emlékeivel is. A résztvevők a zárónapon Palicson búcsúestet tartottak. A Kárpát-medencei nyári továbbképzések egyértelműen bizonyították, hogy létünk itt a Kárpát-medencében nem lehet természeti tény, tudatos alkotómunkával kell megmaradnunk az európai nagy nemzetek között is. (jt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?