A rajzok feltárják a lélek mélyét

Menj, rajzolj valamit! – mondja a legtöbb szülő csemetéjének, amikor nincs ideje arra, hogy foglalkozzon vele. A kis kópék rögtön belekezdenek a nagy mű elkészítésébe. A rajzolás komoly pszichológiai következtetések alapjául szolgál.

„Minden apró részletnek fontos szerepe van egy gyermekrajzon – magyarázza Bari Ilona grafológus. – A színek, a formák, az elhelyezés mind árulkodó jelek lehetnek. Átfogó elemzést csak komoly vizsgálat után lehet adni, és szakképzett grafológus munkájára van szükség, de azért vannak olyan szembetűnő dolgok, amiket akár a szülők is észrevehetnek.”

Téma

Nem véletlenszerűen választják ki a gyerekek, hogy mit rajzoljanak. A figura, ami az alkotás tárgya lesz, fontos jelentéssel bír. Szívesen ábrázolják a kicsik például valamelyik kedvenc mesehősüket. Ez a rajongásukat fejezi ki, másrészt pedig arra is utal, hogy szeretnének ők is hasonló tulajdonságokkal rendelkezni. Ha a figurát kicsinek rajzolja, és csak halvány színeket használ, az azt jelenti, hogy csak álmodozik arról, hogy olyan legyen, mint a szeretett hős, viszont, ha kemény vonalakkal, és erős színekkel rajzolja le ugyanazt, akkor arra következtethetünk, hogy fizikálisan is hasonlítani szeretne a kiválasztott karakterre. A témaválasztás attól is függ, hogy milyen nemű a gyermek, hiszen a kislányok ritkán rajzolnak például versenyautót.

Méret

A lényeget általában az az elem hordozza a rajzon, ami elütően nagyobb a többinél. A kiemelkedő méretű forma megmutatja, mi az a gondolat vagy érzés, ami leginkább foglalkoztatja abban a pillanatban a rajz készítőjét.

Elhelyezés

Nem mindegy, hogyan helyezik el a figurákat a papíron. Visszahúzódó gyerekekre vall, ha a bal alsó sarokban rajzolnak. A jobb alsó sarkot azok választják, akik szeretnék megvalósítani önmagukat, de még nem tudják hogyan. A jobb felső sarok dacosságra utal, ezért azonban soha nem szabad a gyermeket vádolnunk, hanem segítenünk kell neki, hogy leküzdje ellenérzéseit. Azok, akik a bal felső sarokba rajzolnak, biztosan rendelkeznek valamilyen művészi tehetséggel.

Szülőkhöz való viszony

A rajzok egyértelmű jeleket adnak arról is, milyen a gyermek kapcsolata a szüleivel. A lap bal oldalán található rajzok az anyához kapcsolódó érzésekről árulkodnak, míg a jobb oldal az apához való viszonyt írja le. A gondos szülők ebből leszűrhetik, ha valamelyikükhöz rosszabbul viszonyul a csemete, és így lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy az egyensúly helyreálljon.

Betegségjelző

A rajzok arra is utalnak, ha a gyermek epilepsziás, és eszméletvesztéses pillanatai vannak, ugyanis ők sok apró, egymástól független figurával töltik meg a papírt, és ezek a rajzocskák szigetekként elkülönülnek a lapon. Ha valaki azt látja, hogy csemetéje ilyen rajzokat készít, vigye el kivizsgálásra. Emellett a képek azt is mutatják, hogy milyenek voltak a rajzoló születésének körülményei. Ha nehézségek adódtak a gyermek világra jöttekor, akkor a rajzokon általában halvány környezetben találunk egy elütően sötét és feltűnő színű formát a lap közepén. Ezek a figurák lehetnek kis sötét madarak, de akár csak egyszerű foltok, vagy fekete pötytyök is.

„Láttam egyszer egy rajzot, amiből azt láttam, nagyon nehezen jött világra a gyerek, később az apukája elmesélte, hogy a fiának többször a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, és az orvosok küzdöttek az életéért – mesélte el Bari Ilona. (bgy, szbl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?