A művelődés történetéről

A Magyar művelődéstörténet című tankönyv először 1997-ben jelent meg. A hiánypótló kötet az egyetemi és főiskolai bölcsészhallgatók enciklopédiája, a történész-, irodalom-, vagy akár a politológia szakos diákok is egyaránt kitűnően felhasználhatják.

A Magyar művelődéstörténet című tankönyv először 1997-ben jelent meg. A hiánypótló kötet az egyetemi és főiskolai bölcsészhallgatók enciklopédiája, a történész-, irodalom-, vagy akár a politológia szakos diákok is egyaránt kitűnően felhasználhatják. Emellett érdekes olvasmány, sok kuriózumot és fontos információt lelhet benne a laikus olvasó is.

Az 1940-es évek elején kiadott ötkötetes Magyar művelődéstörténet – amely a XX. század elejéig követi nyomon a művelődés történetét – után ez az első nagyobb szabású összefoglaló a magyar kultúra múltjáról. A tematikája igen sokfelé ágazik, a történetkutató tudományok együttműködéséből mégis egységesen bontakozik ki az 1100 éves magyar kulturális-civilizációs folyamat.

A kötet egyes fejezetei a nagy történelmi korszakokat és stílusáramlatokat követik, azonban nemcsak a szűkebb értelemben vett kultúrát (művészetek, oktatás, tudomány) tárgyalják, hanem jóval szélesebb kitekintéssel az életmódot, a mentalitást, a mindennapi gondolkodást, az ember és természet sokrétű viszonyának alakulását és az egészségügyet is. A könyv kedveltségét és keresettségét, széles körű használatát tanúsítja, hogy első megjelenése után rövid idővel több újabb kiadást ért meg. A legutóbbi kiadást (2006) a szerzők újabb részletekkel, kutatási eredményekkel és szakirodalommal is bővítették, és a képanyagát is frissítették, közel háromszáz illusztráció található benne. A bibliográfiák fejezetenként, a névmutató viszont a mű végén található.

A könyvben számba veszik a legfontosabb alkotásokat, illetve műveltségi folyamatokat, azt a kulturális teljesítményt, amit a magyarság létrehozott, és ami egyedi vonásokkal ruházta fel a magyar művelődést. Az alapos, magas színvonalú és szinte teljesnek mondható művelődéstörténet nemzetközi mércével mérve is rangos helyet foglal el. Nagy előnye, hogy tárgyilagos tudott maradni a közelmúlt eseményeiben is.

Amellett, hogy a legutolsó tudományos eredményeket dolgozták fel az egyes fejezetekben, kivétel nélkül minden szerző az új kutatásait is beledogozta az írásába. A kötet nyolc magasan kvalifikált szakember műve, akik között egyetemi tanár, főigazgató és tanszékvezető is található, mindannyian a választott téma, illetve korszak(ok) legkiválóbb szakértői. A gondos szerkesztés révén ez a művelődéstörténeti összegezés egyenletesen magas színvonalú, egységes egész, nem pedig tanulmánygyűjtemény. (felvi.hu)

(Magyar művelődéstörténet, szerkesztette: Kósa László, Osiris tankönyvek, kiadási év: 1997.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?