A minisztériumban

– Mindjárt gondoltam, hogy ha így ki van öltözve, akkor valószínűleg nem a vízvezetéket jött megjavítani.

– Dehogyis, kérem. Olyasmihez én nem értek.

– Mondja, tulajdonképpen mihez ért maga?

– Semmihez.

– És mit tanult?

– Semmit.

– Remek! Maga a mi emberünk! Magát ugyanis nem kell átképeznünk!

– Szóval, megfelelek a titkári posztra?

– Majd meglátjuk, mi lakozik magában.

– Nagy kő esett ki a gyűrűmből. A régi munkahelyemen a főnöknő ugyanis csak nős férfiakat alkalmazott.

– Ugyan miért?

– Azt mondta, szereti az engedelmességhez szokott embereket.

– Miért, maga talán engedetlen?

– A legteljesebb mértékben. Akkor engedtem utoljára az erőszaknak, amikor megszülettem. De előtte még háromszor a nyakam köré csavartam a köldökzsinórt, hogy ne legyen olyan könnyű dolguk velem. Azóta egyfolytában csak felejtek.

– Ez érdekes. Maga őszinte ember, ezt díjazom.

– Dehogy vagyok őszinte! Isten őrizz! Akkor mindenki egy-kettőre kiismerne! Én még magamat is folyton sakkban tartom azzal, hogy öszsze-vissza gondolkodom minden féléről.

– No jó! Vallja be: valamihez csak ért!

– Az égvilágon semmihez. Még csak udvarolni se tudok. Épp csak beszélni tanultam meg.

– Gépelni tud?

– Mint a villám.

– Olyan gyorsan?

– Fenét! Néha lecsapok ide, néha meg oda...

– Szóval a szorgalommal köszönőviszonyban sincs?

– Ugyan! A szótáramban sincs meg ez a kifejezés! Életemben munkahelyen csak egyszer fáradtam el, amikor elromlott a számítógép és egész nap gondolkodnom kellett!

– Jó, elég, engem személy szerint meggyőzött! Lépjen be hozzánk. Annyi fizetést kap, amennyit akar.

– Nekem az kevés!

– Szóval maga ráadásul még kapzsi is? Senkire és semmire nincs tekintettel? Átgázol mindenkin, miközben kizárólag vastag bankjegykötegek lebegnek a szeme előtt?

– Finoman szólva. Amellett még bunkó is vagyok.

– Akkor magából egyenesen főosztályvezetőt csinálok.

– Van néhány jól bevált trükköm.

– Megosztaná velem ezeket, kérem?

– Zombinak néz? Sosem fecsegek ki üzleti titkokat!

– Önből én azonnal igazgatót csinálok.

– Ne fáradjon, én már annak születtem. Tíz éve magasságcsökkentő tablettákat szedek, hogy egy szép napon végre a politikusok szintjére alacsonyodhassam.

– Nono! Ne essen túlzásba! Ne értékelje túl magát! Ahhoz még sokkal, de sokkal jobban vissza kell fejlődnie!

– Majd elvégzek egy színészképző tanfolyamot.

– Vagy kettőt. Amúgy ötszáz ember tartozik majd a hatáskörébe. A felét akár már ma el is küldheti.

– A többit meg rendesen meg fogom szívatni.

– Hát csak igyekezzen, drága főigazgató úr! Fényes jövő áll ön előtt!