A meztelen igazság

Amíg mi, európaiak azzal voltunk elfoglalva, elítélik-e Michael Jacksont, addig az amerikaiakat sokkal jobban foglalkoztatta egy másik sztár bírósági tárgyalása. A nagyszájú rapperlányé, Lil’ Kimé.

Július elején került pont Lil’ Kim (becses nevén Kimberly Denise Jones) ügyének végére, amelynek kiindulópontja egy 2001-es lövöldözés volt. A hip-hop formációk közötti rivalizálás keretében a lány korábbi bandájának egyik tagja, Suif Jackson és egykori menedzsere, Damion Butler fegyveres összetűzésbe került a Capone -N- Noreaga nevű rapcsapat tagjaival. Lil’ szemtanúja volt a történteknek. 2003-ban tanúként idézték be a bíróságra, ahol eskü alatt vallotta, hogy Jacksont nem látta a helyszínen, Butler pedig máshol tartózkodott a kérdéses időpontban, de miután a bizonyítékok tükrében mindketten beismerték tettüket, nyilvánvalóvá vált a hamis tanúskodás, ezért eljárás indult ellene. A tárgyaláson a szabadszájúságáról ismert hölgy Bibliával a kezében sírva kérte a bíróságot, hogy mentsék fel. A megbánás azonban nem segített, a meghozott ítélet szerint

366 napot kell rács mögött töltenie,

és kiróttak rá 50 ezer dolláros pénzbírságot. A bíró szerint az érintett még így is elégedett lehet. Megjegyezte: korábban a népszerű tévésztárt, Martha Stewartot a pénzbüntetés mellett öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amiért egy tőzsdeügy kapcsán nem mondott igazat, és a tűzpárbajjal kapcsolatos hamis tanúzás lényegesen komolyabb ügy ennél.

Az énekesnőnek szeptember 19-én kell bevonulnia a börtönbe, de egyelőre nem gondol a büntetésre, és ahelyett, hogy szabadságát siratná, gőzerővel dolgozik szeptember 13-án megjelenő The Naked Truth (A meztelen igazság) című albumán. Többek között a hip-hop új királya, Kanye West van a segítségére. Ami a szövegelést illeti, Lil’ azt ígéri, megmondja a magáét, és legalább a dalokban bebizonyítja, hogy nem bűnös, hanem áldozat. A lemez beharangozó felvételét, a Shut Up Bitch címűt már játsszák a tengerentúli rádióállomások, de még nincs nagy visszhangja.

Az albumra minden bizonnyal nagy siker vár – könnyen elképzelhető, hogy a börtönbüntetés miatt ez lesz Lil’ Kim eddigi legsikeresebb anyaga. Első lemeze ‘96-ban jelent meg, és elérte a dupla platina-státust (kétmillió eladott hanghordozó), de a következő két korongja is milliós példányszám körül fogyott az Egyesült Államokban. (puha, billboard)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?