A lobbi és a pályázatírás tanulható

Beköszöntött a tavasz, a jó idő, hamarosan nyakunkba szakad a nyár, a táborozások, fesztiválok, nyári egyetemek, kirándulások, szabadidős programok ideje. Mint ahogy sok minden más dologhoz, ezekhez is, a jó ötleten, az ütőképes szervezőgárdán túl pénzre, pénzre és pénzre van szükség.

A pénz előteremtése sokféle módon lehetséges: lehet adománygyűjtés magánszemélyektől, vállalkozóktól, lehet szervezni gyűjtést jótékonysági bállal, koncerttel egybekötve, illetve az egyik leghatékonyabb, legjövedelmezőbb és legdivatosabb mód a pályázás. Ma a források nagy részének előteremtése pályázás útján történik. Pályázat útján nyerhetőek el az Európai Unió által nyújtott támogatások, pályázniuk kell az egyes intézményeknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek, fel kell vázolniuk megvalósítani kívánt céljaikat, elképzeléseiket, lehetőleg úgy, hogy egyúttal azt is bizonyítsák, az övék az az ötlet, amit megéri támogatni. Az önmagunk eladása, a „pályázati nyelv”, a lobbi tanulható, számos pályázatíró és projekttervező képzést, tréninget szerveznek ma már, hogy felkészítsék a szervezetek tagjait, intézmények, vállalkozások képviselőit arra, hogy kell jó és sikeres pályázatot írni.

Az említett európai uniós forrásokon kívül rendkívül sok olyan szervezet, alapítvány, kormányzati szerv van, amelyek támogatást nyújtanak különböző célok megvalósítására. A határon túli magyar szervezetek számára számos pályázati lehetőség van Magyarországról is. Az ifjúsági szervezeteknek, illetve az ifjúsággal kapcsolatos programokhoz a Gyermek Ifjúsági és Sportminisztérium március 1-jén kiírt pályázatai nyújtanak hathatós támogatást. Az idei évben három pályázati felhívás jelent meg, az egyes pályázatok alkategóriái bővítik a lehetőségek tárházát. Pályázni lehet programok támogatására, ezen belül helyi gyermek és ifjúsági közösségek újjáéledését és megerősödését megcélzó programokra; lehetőség van több határon túli magyar régióban működő szervezet találkozására, együttműködésére szabadidős, turisztikai és kulturális programok keretén belül és ehhez pénz is kérhető. Működő, magyar nyelvű, ifjúsági médiatermékek támogatása is vannak források. Iskolarádiók, diákújságok ne hagyják ki a lehetőséget! A gyermek- ifjúsági szervezetek valamint azok a szervezetek, amelyek a fiatalság érdekében dolgoznak, működésükhöz szintén igényelhetnek támogatást az erre kiírt pályázaton. Amennyiben olyan gyermek – ifjúsági fesztivált szeretne szervezni valaki, amely a fiatal korosztályok számára kínál értékes szabadidő – eltöltést biztosító programokat, a számára itt a nagy lehetőség. A szükséges anyagiak egy része szintén előteremthető, a fesztiválok és nagyrendezvények támogatására kiírt pályázat segítségével. Az előző évektől eltérően viszont csak a programokra lehet papíron is pályázni, a működésre és a fesztiválokra nem. A „papíros” pályázatok leadhatók az Agora Irodákban. A másik két pályázat csak az internetes rendszeren keresztül nyújtató be. Mindehhez internetes hozzáférésre és egy e-mail címre van szükség, amely viszonylag stabil és képes nagyobb mennyiségű információt is fogadni. A pályázóknak nem kell regisztrációs vagy pályázati díjat fizetniük. A pályázati csomaghoz, valamint az ezekkel és az internetes pályázással kapcsolatos mindennemű információhoz az érdeklődők hozzájutnak az Agora Irodákban. Érdemes öszszegyűjteni a jó ötleteket és nekiállni azok megvalósításának, legyen minél több program és legyen minél színesebb a nyár és az év hátralévő része! (szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?