A legjobbkor akartam befejezni

Major Tímea a fitneszvilág legnépszerűbb alakja. A zselízi származású hölgy, aki 1997 óta az Egyesült Államokban él, a napokban hazalátogatott. Tímea szinte mindent elért, ami a sportágában lehetséges.

Különböző elméleti előadásokat tartok, rengeteg fotózáson veszek részt – mondta Tímea1994-ben kezdte a versenyzést, négy évig amatőr, és négy évig profi szinten. Amatőrként és hivatásos sportolóként szinte mindent elért. Nagy álma volt, hogy érmet szerezzen a Fitnesz Olimpián, ám sajnos ez nem sikerült neki.

Mit gondolsz, mi volt a baj?

A teljesítményem szakmai szemmel is sokkal jobbnak minősült, mint a harmadik helyezetté. Viszont az a tény, hogy nem Amerikából származom, szinte kizárta a győzelem lehetőségét.

Hogyan illeszkedtél be a teljesen új világba?

Nagyon nehéz volt. Odamentem idegenként, fel kellett magam küzdeni egy olyan szintre, hogy a sportágban nevem legyen, ami nagy jelentőséggel bír mindenütt. Először furcsa volt az ottani élet, az emberek mentalitása.

160 cm feletti amatőr kategóriában fitnesz világbajnok, kétszer Európa-bajnok voltál, később profi lettél. Miért döntöttél úgy, hogy befejezed a versenyzést?

Fizikailag és szellemileg is nagyon megviselt ez a nyolcéves időszak. Teljesen más életformát kíván meg az embertől. Amikor 2001-ben Budapesten megnyertem a profi Európa-bajnokságot, akkor éreztem úgy, elértem mindent, amit lehet. Felötlött bennem, hogy a legjobbkor kellene befejezni. Férjem (Jozef Dršman, aki egyébként Tímea edzője is – a szerk. megj.) is támogatott a döntésemben.

Olvastam arról, hogy egy magazin felmérésén is sikeresen szerepeltél.

Igen, ez a Flex magazin volt, amely több nyelven jelenik meg. Körkérdést intézett az olvasóihoz, hogy ki számukra a legszebb. Ott az olvasók a harmadik helyet szavazták meg nekem.

Mi váltotta fel életedben a versenyzést?

Nem sokkal később aláírtam egy szerződést az amerikai Weider vállalattal. A vállalat sport- és étrend-kiegészítőkkel foglalkozik. Amerikában a szakterületén a legnagyobb forgalmazónak számít. Amatőrként szinte álmodni sem mertem olyasmiről, hogy egyszer majd én is ott fogok dolgozni, ahol oly kevés fitnesz-csillagnak adatik meg.

Ez a szerződés mit foglal magába?

Különböző elméleti előadásokat tartok, termékbemutatókat, rengeteg fotózáson veszek részt, fellépések is szerepelnek a programomban, amit előre egy évre kapok meg. Ez a fajta munka rengetek utazással jár. Alapfeltételeik közt szerepel, hogy állandóan formában tartsam magam. A Weider vállalaton kívül szerződés köt egy olasz kozmetikai vállalathoz is.

Hogyan tartod magad formában?

Hetente háromszor tornázom könnyebb súlyokkal a fitneszszalonban. Ez általában negyven perces intenzív mozgásból áll. Emellett sokat aerobi-kozom, teniszezek. A legfontosabb mégis az étkezés, ugyanis hiába mozgunk sokat, ha az étrendünkön nem változtatunk, és maradunk a kalóriadús ételeknél. Amikor versenyeztem, más nem létezett számomra: aludtam, ettem és edzettem. Most már van időm moziba menni, mint másoknak. Azóta az angol nyelvterületen is otthonosabban mozgok, mert sokkal többet vagyok emberek között. Az életmódom teljesen megváltozott, a versenyek előtti hetek mindig nagyon kemények voltak.

Hallottam olyasmiről is, hogy ismét fontolgatod a visszatérést. Mi ebből az igazság?

Az ún. figuraverseny viszonylag újnak számít. Nemrégiben fontolóra vettem, hogy újra színpadra állok. Ennél a kategóriánál a testalkatot zsűrizik. A lányok nem olyan izmosak, mint egy fitneszver-senyen. Viszont amikor láttam a versenyzőket, éppen olyan volt, mintha fitneszversenyre induló lányokat látnák. Nekem a leadott izomzatomat hosszabb ideig tartana visszatornáznom. De ettől nem tartok. Viszont Weideréknek így is megfelelek, és jelenleg hozzájuk köt a szerződésem. Szeretnék most még utazni, és az emberekkel megismertetni a helyes életmódot.

Milyen érzés volt újra hazajönni?

Már rég voltam Pozsonyban, régen itt tanultam, majd itt is éltem. Amikor az Óvárosban sétáltunk, olyan volt egy pillanatra, mintha nem is történt volna azóta semmi, de körülnézek, és szinte minden megváltozott. Eleinte ritkábban jöttem haza, mert nehéz volt újra elutazni, itt hagyni a családot. Ma már más, de a búcsúzás mindig rosszul esik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?