A kövek üzenete

A hontalanság évei után a losonci gimnáziumban a lakosság igénye és kérése ellenére sem nyitottak magyar osztályokat. Füleken 1949. szeptember 1-jén 98 gyermek érdekében 71 szülő intézett kérvényt a besztercebányai kerületi iskolaügyi felügyelőséghez: „Alulírottak újból és ismételten kérjük, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanulhassanak...” A magyar tannyelvű alapiskolák után a füleki gimnázium alulról jövő kitartó kezdeményezések eredményeként 1951 szeptemberében nyílt meg egy osztállyal, 43 diákkal. Igazgatója Matusek Rudolf lett, tantestületét dr. Molnár Zoltán, Frenyo Győző, dr. Lóska Lajos, Tóth Lajos, Kuloványi Lajos és Pálenyík László alkották. Ez volt az ország második magyar tannyelvű gimnáziuma. 1953-ban már párhuzamos osztályai is voltak, az első diákok 1954-ben érettségiztek. 1953-ban a nemzeti iskola, középiskola és gimnázium összevonásával Füleken is tizenegy éves iskolá(ka)t hoztak létre. 1959/60-ban kötelezővé tették a 9. osztályt, és az iskolát alapfokú kilencéves iskolára és hároméves általános műveltséget nyújtó középiskolára osztották. A mai értelemben vett gimnázium alapítólevelét a Szlovák Szocialista Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma 1970. december 1-jén adta ki visszamenőleges, szeptemberi hatállyal, „Gymnázium vo Fiľakove, Nová osada č. 1” címmel. 1973-ban a Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi szakosztályának határozata alapján egyesítették a szlovák és magyar tannyelvű tizenegy éves iskolákat. Ezzel gyakorlatilag megszűnt az akkor már jó nevű, a régióban egyedüli magyar tannyelvű középiskola önállósága. Csökkentették a magyar osztályokat, korlátozták a szomszédos járásokból felvehető tanulók számát, a szlovák osztályokat ugyanakkor mesterségesen töltötték fel. Az állapotot akkor mindkét oldalon kényszerházasságnak tartották, de 1990-ben, amikor felmerült a szétválás gondolata, az tartalmában elferdítve, nacionalista felhangokkal erősítve kapott nyilvánosságot. Teret adva a tanárok és az iskola elleni támadásoknak – így minden maradt a régiben.

A gimnázium pályázat útján kinevezett első igazgatója 1991-ben dr. Balogh Barnabásné lett, akit az 1994/95-ös tanév végén indoklás nélkül váltottak le. Miután a tiltakozások minden formája eredménytelen maradt, az iskola élére 1995 júliusában először került nem füleki illetőségű, magyarul nem beszélő igazgató. Őt az iskolatanács javaslatára 2001 március végén váltotta le a Besztercebányai Kerületi Hivatal. A siker tiszavirág-életű volt, lapunk olvasói bizonyára jól emlékeznek az egy évvel ezelőtti, a mai napig ható füleki eseményekre.

Alapításától 1964-ig az iskola az egykori „Katolikus Olvasókör” és a régi elemi iskola épületeiben működött. Két osztálytermét a diákok, pedagógusok és szülők a losonci építészeti szakközépiskola segítségével építették fel, és kivették részüket az Iskola utcai új épület építéséből is. Ide 1964-ben költözött át az iskola. Az újjászervezett gimnázium osztályai számára 1971-től ad otthont a jelenlegi épület, az egykori Berchtold grófok által a 18. század végén épített kastély.

Igazgatók, tanárok…

Minden korosztálynak megvan a maga tanárgenerációja. Tanárok, akikre szívesen emlékezünk, akik előtt évek múltán is meg-megremeg a hangunk. Az iskola egykori diákjaként nekem is kijutott egy ilyen – számomra a legnagyobb! De talán nem csak nekem! Az ünnepségen Böszörményi István köszöntötte a tanárokat, s emlékezett azokra, akik már az égi katedrákon oktatnak.

A gimnázium „hőskorának” egyik meghatározó tanáregyénisége dr. Lóska Lajos író és tanár volt, a legendák gerincességét, nemzetiségünk iránti elkötelezettségét emelik ki. A sok tantárgyat oktató dr. Molnár Zoltán, a „Doki“ a humort és tudást képviselte. Félelmetes szigorúságáról volt híres Tóth Lajos, aki egyik visszaemlékezésében így vallott pályafutása kezdeteiről. „Tanítottam magyart, földrajzot, történelmet, polgári nevelést, oroszt, testnevelést. Persze erre nem voltam előkészülve. Amikor megkértek az orosz nyelv tanítására, alig tudtam valamit oroszul. Éjszaka tanultam meg az ábécét és az alapokat, de a diákok nem jöttek rá, hogy alig értem, amit tanítok…” Ágoston Tibor földrajzóráin sok valóságos és képzeletbeli utat jártunk meg, s emlékeimben megmaradtak füleki ihletésű festményei is.

Megható volt látni a megilletődés mosolyát a ma már nyugdíjas tanárok arcán. Nézve őket, azon gondolkoztam, hogy ugyan mit érezhetnek, amikor így, szemben állva a „hozzájuk öregedett” diákjaikkal, ismét átélik az ütemes vastapsban kifejezett szeretetet és köszönetet. Átélik-e újra, s ugyan hányadszor az iskoláért való kiállásuk, a katedrán eltöltött évtizedek alatt megélt problémák súlyát. Kálosi János, a tudásban, szigorban és emberségben is legmagasabb elismerést kiérdemlő matematikus tanár. Fehér László, aki a gerincességet Lóska Lajostól, humorát Molnár Zoltántól „örökölte”, s azt magyar- és történelemóráin emlékezetesen adta át. A szakmáját szenvedélyesen szerető és művelő kémikus Vassányi Aurél. Egykori osztályfőköm, Benko József, akiről a szerénysége, csendessége és kitartása maradt meg bennem, s aki több, mint egy évtizeden keresztül igazgatóként irányította az iskolát. Az „első fecskék” osztályából a tanári katedrára visszaért Somogyiné Sörös Márta, aki azután is szeretettel gondolt és gondol az iskolájára, miután el kellett mennie onnan. És az általuk (is) nevelt mai tanári kar, amely mert és mer szembenézni az iskolát ért igazságtalanságokkal, kiállni a diákok, a gimnázium tisztességének védelméért. Böszörményi István, Koronczi Ferenc, Szvorák Zsuzsa, Tomolya Róbert, Benko Pál, hogy csak a legismertebbeket említsem.

... a diákok...

Úgy egy évvel ezelőtt az egyik külhoni ifjúsági havilap „Julianus barátja” füleki élményeit írásban is megörökítette. Mi is tűnt fel neki? „... a fülekiek nem merülnek el letűnt korok idézgetésében. Megtudható, hogy mindenki, aki számít a hat magyar hazában, füleki származású (Szvorák Katalin népdalénekes és a szlovákiai magyar értelmiség 105 százaléka), vagy ha nem itt született, akkor az itteni, most éppen magyar és szlovák tagozatos gimnáziumba járt (Duray Miklós, a szlovákiai magyar értelmiség fennmaradó része, és az egyetemes magyarság 30-40 százaléka) …. Füleket szeretni kell …. a füleki gimnázium borzalmasan komolyan vett (fehér kesztyű!) szalagavató báljában kicsit még él a mi felvidékünk…”

Az idézetben ugyan van némi túlzás, de az is tény, hogy a gimnáziumnak van mire büszkének lennie. Az ötven év alatt a nappali tagozaton 2599-en, az „esti iskolában” pedig 80-an érettségiztek le, s lettek sokan humán vagy műszaki szakemberek, országosan ismert személyiségek. Agócs Valéria (1963-ban érettségizett) és Molnár Judit (1987) a Pátria Rádió munkatársai, Alabán Ferenc (1969) a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem tanszékvezetője, Gál Jenő (1976) a prágai Károly Egyetem hungarológusa, Pálházy Béla (1966) a lapunkból is ismert orvos-pszichológus, Duray Miklós (1962) politikus, Varsányi Marika (1971) és Mák Ildikó (1972) színművészek, Kolozsváry András (1970) a Cseh Köztársaság budapesti nagykövetségének gazdasági és kereskedelmi titkára, Fodor Katalin (1978) képzőművész.

Ádám Zita (1962), a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Szövetség megalakulásának 10. évfordulóján bizonyára a Füleken eltöltött éveire is gondolt, amikor ezt mondta: „Egy kisebbségbe szorult nép életében embert próbáló idők vannak. Mindennap meg kell harcolnia anyanyelvében való megmaradásáért. Ez a küzdelem életformájává vált, kihegyezett figyelemmel kell élni. Sorsa a vártán állás, sorsa az éberség. Őrzők ők, őrzői vagyunk valamennyien anyanyelvünknek, iskoláinknak, kapott szellemi örökségünknek. Számontartói és őrzői, de jövőjének mérnökei is…”

Szvorák Katalinra (1977) nem csak a fülekiek büszkék. „Ha halkan is, de dalolj, énekelj a könnyek között is, mert aki szépen énekel, az kétszer imádkozik... a nótafák és bölcsőik a határon kívül rekedtek, ahol az ember ösztönösen csendesebben énekel…” – mondta róla Gábor Bertalan nagykaposi esperes-plébános. A jubileumi műsorban szinte észrevétlenül ment a színpadra. A nézőtér addigi halk zsongása templomi csenddé változott. A gimnáziumban csodálattal lapozgattuk magyarirodalom-füzetét. A gyöngybetűk, a rajzok és képek megihlették osztályunkat. Többségünk az átlagosnál jóval nagyobb tisztelettel írta jegyzeteit.

Biztató a jövő is. Néhány, a honlapjaikon közzétett vallomás legalább is erről tanúskodik. Zagyi Norbert (1999) „… a füleki gimnázium aztán fordulatot hozott. … nem volt semmi elképzelésem, milyen pályát választok majd, ... a sorsdöntő napon – egy lyukasórán – egy haverommal bekéredzkedtem a lányok informatika órájára ... a haver előtt menőzve begépeltem egy háromsoros basic programocskát, amit a TP – nagyon önérzetes lévén – nem volt hajlandó benyelni. Erre lépett oda Tomolya Róbert – oszt.fő és info. tanár – aki látva erőlködésemet – szánalomból elindított egy basic értelmezőt nekem. Innentől aztán felgyorsultak a dolgok ... gimi után egyetem jött, ahol most harmadéves vagyok ... elméleti síkon a párhuzamos számítások és algoritmusok a specializációm, míg gyakorlatban a számítógépes és programrendszerek.”

Kerekes Éva (1999) a pozsonyi színművészeti főiskola hallgatója. „… Ádám oldalbordája nem az én történetem. Egyszerű földi halandó lévén, anya és apa segédletével jöttem létre… Fülek ... ez a régi, történelmi felvidéki város, lakójává fogadott. Ez nagy büszkeséggel töltött el, megfogadtam, hogy hírét viszem országszerte szülőföldemnek … Azt a bevált módszert választottam, hogy ott nyüzsögtem minden lehetséges, működő körben … Megállás nélkül, állandóan úton … a zongoraóra, a néptánc, az énekóra, a sport-talajtorna, a versmondás és a színjátszás...”

… és a nemzedékek!

A „múltidéző” beszámolóban hangzott el, hogy a gimnázium tanárai és diákjai egy nagy családot alkotnak, melynek tagjai közül sokan „fél szavakból” is értik egymást. Megható, s talán a sors idei jutalma is, hogy az idén érettségizett Jacsmenyik Veronika Lipták János (1954, az első osztály) unokája. A idén érettségizett diákok által megfogalmazott üzenet, a virágcsokor, melyet nagyapjának adott át, rajta keresztül mindenkinek szólt. Mindenkinek, akik tettek és tesznek azért, hogy unokáik értsék apjuk és nagyapjuk nyelvét. Még szélesebb ívű egy másik, az ünnepségen nem említett kapcsolat is. Sörös Béla losonci református lelkész, majd püspök, rövid ideig a losonci gimnázium vallástanára (1913/14) volt, munkája nyomán jött létre a losonci református teológiai szeminárium. Leánya, Somogyiné Sörös Márta, a füleki gimnázium első osztályának diákja, s később hosszú ideig tanára is volt. Unokája, Somogyi Alfréd (1988) a Szlovák Rádió Magyar Adásának volt munkatársa, az idén már református lelkészként jött a jubileumi ünnepségre, hogy ott nagyapja nyomdokain (is) haladva hirdesse az igét.

Az érzések útjain

A jubileumi ünnepség helyszíneit és gondolatiságát a „hála”, a „ragaszkodás”, a „kegyelet” és a „szeretet” köré összpontosították. Június 8-án a füleki utcák, a templom, a temető, a Vigadó termei valódi érzésekkel teltek meg. Valami egészen különleges hangulat varázsát élhették át azok, akik Fülektől Ausztráliáig eleget tettek a szervezők kérésének, s ellátogattak egykori Alma Máterük városába.

A „hála”

A múlt emlékei, az összetartás, a hit és megértés alkották a Benkocs Gábor (1974) és Urbán József (1955) által celebrált katolikus istentisztelet szentbeszédének gerincét. Ezt tették teljessé a Füleki Férfikar és Szvorák Katalin dalai.

„Furcsa dolog történik itt ma ... iskolánk épületei közül most egyik sem ad nekünk igazán otthont” – kezdte a mély indulatokat és érzéseket kiváltó beszédét ifj. Somogyi Alfréd, aki a kövek jelképes jelentéséről, a „hús-vér téglák” szerepéről szólt: „Megvan az ideje a kövek összerakásának – legyen vége a kövek szétszórásának”. Egykori munkatársa, Molnár Judit a napot záró beszélgetésen így szólította meg Somogyi Alfrédot: „Mindig meg akartam kérdezni tőled, hogy miért hagytál ott bennünket a rádióban. Mától tudom… hallgattalak a templomban, és sírtam.” S vele együtt nagyon sokan.

A „ragaszkodás”

Urbán Aladár (1964), a Palóc Társaság elnöke szavalata után Fejes Lajos, a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Duray Miklós évszázadok ívelését, nemzetek és nemzetiségek sorsát fogalmazta meg. A kezdetekre emlékező kétnyelvű emléktáblát (Perencsey László kőfaragó munkája) az első diákok közül dr. Balog Éva (1954) és Mede István (1954) leplezték le, a ragaszkodás koszorúját Répásné Tóth Éva (1954) és dr. Tankó László (1954) helyezte el. Talán üzenetnek is tekinthető, hogy ekkor kondult meg a torony harangja! Mélyen, nagyon mélyen elgondolkoztató volt ugyanakkor az, hogy amellett, hogy a résztvevők nem léphettek be a az iskola jelenlegi épületébe, az iskola jelenlegi megbízott igazgatója arra sem talált időt, hogy eljöjjön, s köszöntse az öregdiákokat.

A „kegyelet”

Szólt a harang a már az égi iskolákban oktató egykori tanárokért, az égi utakat járó diákokért is. A füleki temetőben ezentúl kopjafa emlékezik Lóska Lajosra (Losoncon, egy lényegében névtelen sírban van eltemetve). Sorsát, emlékét a jubileumi ünnepség gondolatának egyik kezdeményezője és támogatója, dr. Kovács János (1954) idézte fel. Néhány személyes gondolat megosztása után Galcsík Károly (1975) olvasott fel részletet az író Mégis felkél a nap című könyvéből. A kopjafa fáját Szabó László adományozta, egyszerű íveit id. Somogyi Alfréd faragta meg. Az emlékezés és kegyelet érzése ezután az egész temetőt befogta. Sírjaik előtt sokan emlékeztek egykori tanáraikra.

A „szeretet”

A Füleki Női Énekkart Janousek Ágnes (1972) vezényelte. A Szózat után Tóth Árpád versét Nagy Gabriella szavalta el. A gazdag múltat Böszörményi István (1965), az iskola rangidős tanára idézte fel. Korabeli levelek és dokumentumok, tanárok és tanáregyéniségek gondolatai, diákok és eredményeik, számok és adatok tárták szét a történelem szárnyait, s kerestek választ kimondott és ki nem mondott kérdésekre. Az idén érettségizett diákok nevében Jacsmenyik Veronika köszöntötte a jelenlévőket.

A színpadon a nemzedékek tagjai váltották egymást, hogy versben, dalban és táncban szóljanak. Molnár Zsuzsanna (1974), Kerekes Éva, Danyi Irén, Kelemen Gábor (1979) és Kertész István (1980), Csák István (1972) és felesége, a Simon család – János (1976), Ágnes (1977), fiuk, Péter –, Bálint Katalin és Balog Adrián (2001), Katona Kinga, Verebélyi Erika (2002) és Szvorák Katalin, Agócs Attila (1997) és Illés Gábor, Fekete Gábor – és az egészet csokorba fogó Molnár Judit. Majd egy számítógépes film évtizedeket átívelő képei idézték fel a múltat. Néhány pillanatra élővé váltak az elhunytak, újra közeliek lettek az iskola padjai, az osztálytársak, a kirándulások, a ballagás pillanatai. Az ünnepség zárásaként Molnár Judit „vándormikrofonja” előtt egykori és mai tanárok és diákok idézték fel emlékeiket.

Az évfordulóra kiadott jubileumi emlékkönyvet Böszörményi István, Kósik Andrea (1992), Molnár László és Szvorák Zsuzsanna állította össze. Az ezt is tartalmazó CD-t pedig Tomolya Róbert (1983) Böszörményi István, Molnár László, Kerekes László, Szvorák Zsuzsanna, Kerekes Éva, Magyar Csaba, Bálint Lóránt, Marko Adrián, Tóth László, Poroslai Tibor, Jancskár György, Koós Gábor, Balázs Csaba és sokan mások.