A kémia lényege – elméleti tétel sok-sok okossággal

A kémia rendkívül hasznos tudományág, hiszen már az őskor óta ezt alkalmazzuk a sütemények és alkoholos italok előállítására, valamint a gyógyászatban és a mezőgazdaságban is. Bár régen ezt nem tudták az emberek, de az utóbbi kétszáz évben szépen rájöttek, hogy amit csinálnak, az kémia, és ezért kell most érettségizni belőle. Addig nem volt belőle sem érettségi, sem nem volt tudomány, hanem alkímia és kuruzslás címén űzték sötét pincék és kastélyok mélyén, boszorkánykonyhákon és gyakran a mesékben.

Sokan azonban máig úgy gondolják, hogy a kémia tudománya voltaképpen áltudomány, és olyan függöny, mely alá ha bepillantunk, ezredévek bölcsessége válik ismét megismerhetővé. Hogyan csináljunk homunculust, mi keletkezik, ha a tűz megtermékenyíti a levegőt, hogyan csináljunk aranyat – ezek itt a fontos kérdések, nem pedig a műbőr előállítása etilén polimerizálásával, ami nemcsak, hogy költséges, de teljesen felesleges is, lévén az embernek is van bőre, minek neki kettő? Manapság egyébként is az ember előállítása a legnagyobb szenzáció, tehát kár is tagadni, hogy minden kémikus örök álma a csoda előállítása volt – minél nagyobb csodáé, annál jobb. Ezért aztán természetes, hogy ősidők óta nemesfémeket és robbanószereket (pl.: dinamit, ami tulajdonképpen nitroglicerin kartonnal felitatva) kutattak a kémikusok. Irinyi is a gyufát erőltette, nem a gyógyszerkutatást. Szerencsére mára a piac törvényei uralkodnak a kémia területén, így a vegyészeket rákényszerítették tudásuk néminemű hasznos alkalmazására is. Fogadjunk egy ezresbe, hogy szíve szerint otthon mindegyik egyfolytában csak robbantana meg görögtüzet gyártana. De akkor lássuk, hogyan is működik a vegyész lelke – hogyan működik az alkímia, a kémia tulajdonképpeni lényege.

Amikor a Carl Gustav Jung nevű pszichológus előállt azzal az ötletével, hogy az alkímia lényege a keverés és összeolvasztás, az „alkímiai konjunkció“, sokan bolondnak nézték. Ám, ha jól meggondoljuk, nem is olyan szamárság, amit mond. Gondoljunk bele: a legtöbb dolgot nem úgy fedezte ám fel a kémia, hogy „szerinted van oxigén a levegőben? Nézzük meg!“, hanem csak úgy kevergetett, Vénuszt (ez jelölte az alkímiai hagyományban a rezet) Marssal (vas) elegyítette, mivel szerette a szerelmi kapcsolatokat – aztán vagy kijött belőle valami, vagy nem. Sőt, tulajdonképpen azt, hogy mit mivel kevertek el, ezek a misztikus kapcsolatok (pl. a kén és a tűz kapcsolatában való hit) jobban meghatározta, mint bármi más. Ebből sokszor következet be baleset, hja, a tudomány fejlődése áldozatokat követel! Sokszor meg szerencsés véletlen folytán így születek felfedezések – Lavoisier így fedezte fel az oxigént (persze ő nem tudta, mi az, csak annyira, mint Kolumbusz Amerika esetében), vagy így született meg a foszfor és a lőpor előállításának receptje. J. A. R. Newlands úgy gondolta, hogy megtalálta az "oktávok törvényét": a hasonló elemek - a hasonló zenei hangok mintájára – minden nyolcadik helyen jelennek meg. Táblázatát ezért hálóba rendezte el, és Püthagorász eszement elméleteire hivatkozott. Sőt, arra a tényre, hogy az elemek a csillagokban keletkeznek, William Crookes és Norman Lokyer úgy jött rá, hogy az iskolában egymás mellett függő periódusos rendszer és Darwin leszármazási táblázata közötti hasonlóság alapján feltételezte, hogy a Napban egy kozmikus inga működik. Tulajdonképpen igazuk volt!

Elképzelni sem tudom, hogy bármely kémikus gyermekkori álma a tökéletes műtrágya előállítása volna. Ezzel szemben szeretik felnőttkorukban ezt hazudni, komoly képpel üldögélve laboratóriumukban, és titkon az arany előállításának egyszerű útjáról elmélkednek. Ezzel szemben a Physica Trismegistiben Dorneus, vagy Paracelsus a De Vita Longa-ban tutkón leírja, mi az egész értelme. Annyi, hogy a vegyész szeretne mindent tudni a világról, és közben azt hiszi, hogy a világ olyan részekből áll, melyek egyenként megismerhetők, és belőlük kikeverhető az egész értelmes egysége. Ha jól keveri, akkor létrejön az „unio mystica“, az alkímiai konjunkció, és aztán már semmi sem állíthatja meg az őrült tudóst. Csakhogy az unio mentalis, a szellem és lélek egysége mindennek csupán első lépcsőfoka, az elméleti tudás csak propedeutika a mélyebb igazságokhoz. A második fokozatot a szellemmel egyesült léleknek a testhez való hozzákapcsolása révén érhetjük el. Mivel alapvetően az alkímia szerint a szellem a férfi és a lélek a nő, kettőjük egységének a testtel való elkeveredése nem más, mint a misztikus nász.

Ez más néven a hieroszgamosz, vagy annak keresztény változata: Mária mennybemenetele és megkoronázása. Ekkor azonban az Atya és a Fiú egysége az unio mentalis, tehát a misztikus nász értelme veszít érzékiségéből. Ebbe azért nem túl sok alkímia-kutató egyezett ki - legtöbben a barbár, ám kézzelfoghatóbb nászok mellett törtek lándzsát. Carl Gustav Jung a maga részéről a keresztény, spirituális értelmezést pártolja, mely szerint az unio mentalis valójában az individuáció folyamatának felel meg, vagyis annak, ahogyan a gyerekember - mint tiszta lélek – kapcsolatba kerül a szellemmel, a tiszta tudással, legyen az vallási vagy pusztán áltudományos/tudományos tudás.

Mindennek fényében egy biztosat mondhatunk: „misztikus nász“ nélkül csak fél vegyészek lehetünk, mit sem ér az elmélet a gyakorlat híján. A szeretet az az elem vagy képesség, mely ezt a második konjunkciót lehetővé teszi – tehát vagy kevergetni szeressünk, vagy egymást szeressük – tertium non datur. Vegyész lesz abból, aki az elsőt választja, és normális ember abból, aki a másodikat. Aki a kettőt együtt, abból lesz a normális vegyész, aki műtrágyát vagy gyógyszert gyárt egy káros kigőzölgésektől áthatott folyosójú vegyimű hátsó traktusaiban. (sulinet)