A határok nélküli tehetségről

Egy kis idill – útban AdyfalváraSpátay Adrienn felvételeHol is kezdjük? Az egész Debrecennel kezdődött, vagyis nem egészen, kicsit előbb, szóval kezdjük az elején.

Alighogy átléptük az iskola küszöbét, tanárnőnk, Spátay Adrienn már arról számolt be, hogy a komáromi zsidó hitközség közvetítésével meghívást kaptunk egy szavalóversenyre. Mi, szokásunkhoz híven, egyperces habozás után döntöttünk úgy, hogy élünk a felkínált lehetőséggel, és elmegyünk Debrecenbe.

Az immár negyedik éve – a debreceni zsidó hitközség által – megrendezett dr. Kardos Albert szavalóversenynek igen népes és színvonalas nemzetközi mezőnye volt. Mi Rimaszombathoz szokott szavalók vagyunk, ezért hökkentünk meg szállásunk láttán. A város központjában egy minden igényt kielégítő – sőt felülmúló – kis panzióban szállásoltak el bennünket, pár percnyi járásra a gyönyörűen felújított belvárostól, illetve a legendás Aranybika Szállótól. Ezt a közelséget ott-tartózkodásunk alatt többször is kihasználtuk, hogy meglátogassuk Ady Endre egyik kedvenc helyét.

A verseny kétfordulós volt. A 27 versenyzőből a másnapi döntőbe tízen jutottak be, köztük voltuk mi is. Legnagyobb örömünkre Czuczor Nóra az első helyen végzett, Bernáth Anikó pedig dícsérő oklevelet és egy értékes könyvet kapott.

A legszebb élményt talán az nyújtotta mindannyiunknak, hogy a zsűri tiszteletbeli elnöke, Szabó Magda Kossuth-díjas írónő betegsége és hajlott kora ellenére megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszöntő szavai meghatották a hallgatóságot, hisz egyszerűségükben mély bölcsességet rejtettek.

Mielőtt mindenki azt hinné, hogy itt a happy end, gyorsan tovább mesélek.

Olyan nagy sikert arattunk a szavalatainkkal, hogy a zsűri egyik tagja, Muzsnay Árpád meghívott minket Szatmárnémetibe. A város Románia partiumi részében terül el, itt rendezik meg évente az „Ifjú szivekben élek“ című Ady-vetélkedőt.

Ennek a versenynek a lényege, hogy 3-4 fős csapatok 10-12 perces irodalmi összeállítást készítenek Adyról – Adytól. A mi háromfős csapatunkat Czuczor Nóra, Bernáth Anikó és Molnár Csaba alkották. Az általunk megzenésített Ady-verset hangszerkísérettel adtuk elő. Nóra hegedült, Csaba gitáron játszott, Anikó pedig furulyázott, mindanynyian énekeltünk, szavaltunk.

Persze, itt sem csupán a verseny nyújtott maradandó élményeket, hiszen mindannyian először jártunk Romániában. Számunkra szokatlan és meglepő volt például a közlekedési eszközként is használt lovaskocsi. A juhász – mintha Ady korából jött volna – fején hatalmas kucsmájával békésen terelgette nyáját az úttesten, megbénítva ezzel a közlekedést.

De ne kalandozzunk el ennyire!

A versenyt a szatmárnémeti filharmóniában rendezték meg, itt nemcsak mi, a versenyzők és tanáraik voltak jelen, hanem számos olyan néző is, aki csupán egy kellemes estét szeretett volna eltölteni. Úgy tűnt, az ottani magyarságnak sokat jelentenek az ilyen rendezvények, s inkább együtt, egy közösségben töltik el az estét, mint a tévé előtt ülve.

Mindenesetre nekünk is nagyon jólesett az érdeklődés, s a műsorunk utáni gratuláció. 15 csapat mérte össze tudását és tehetségét a mintegy 4 órán át tartó versenyben. A hazai csapatok mellett magyarországi, felvidéki és vajdasági fiatalok is színpadra léptek.

Csapatunk a két szatmárnémeti iskola mögött a harmadik helyen végzett. Elnyertük a Dsida Jenő-díjat, mely 1 000 000 lejt jelentett. Megkaptuk még a Petőfi Sándor-díjat is, mely szintén 1 000 000 lej értékű tárgyi jutalommal járt. Ezenkívül az oktatásügyi minisztérium egyhetes zánkai nyári üdülését is elnyertük mint országunk 1. helyen végzett csapata.

A verseny másnapján ünnepi koszorúzáson vettünk részt Érmindszenten – ma Adyfalva – Ady Endre szülőházánál. Az ünnepségen román, romániai magyar, magyarországi vendégek, művészek, a környező falvak lakói, diákok vettek részt.

Talán a kedves olvasó ezen sorokat böngészve nem igazán éli át azt a boldogságot és izgalmat, amelyet mi 17 évesen átéltünk. Új tájakat, más vidéket, életstílust, érdekes embereket ismertünk meg. Lássuk be, nem mindenki teheti meg, hogy egy verseny kedvéért elutazzon Romániába vagy Debrecenbe. Ebben hatalmas szerepe volt Spátay Adrienn tanárnőnek, aki segítette felkészülésünket a versenyekre, s kijárta, hogy amit megálmodtunk, az megvalósulhasson. Köszönettel tartozunk az igazgató úrnak és persze a szülői munkaközösségnek, aki anyagilag támogatta útjainkat.

Reméljük, hogy a hátralévő gimnáziumi éveinkben még részt veszünk majd néhány ilyen határok nélküli versenyen, hogy sok érdekes vidéket megismerhessünk.

Bernáth Anikó, Czuczor Nóra, Molnár Csaba