A hagyomány folytatódik

A Magyar Ifjúsági Közösség és a Diákhálózat is képviseltette magát a Rákóczi Szövetség által szervezet főiskolás táborban, melyet a rendszerváltás óta minden évben megszerveznek Szentendrén.

A rendezvényen a Kárpát-medencei magyar főiskolások és egyetemisták vesznek részt. Az előadásokon és kulturális programokon kívül a tábor így azt a funkcióját is teljesíti, hogy a kisebbségben élő magyar fiatalok megismerjék egymást, illetve közösen vitassák meg az előadókkal helyzetüket, és az esetleges problémákra közösen keressenek megoldást.

Az idei 16. alkalommal megszervezett tábor szeptember 1-én kezdődött és 5-én ért véget a szentendrei papszigeti kempingben. A megnyitón, szeptember 1-én, Halzl József a rendezvény múltjáról is beszélt, elmondta: a tábor annyira beleszövődött a fiatalok életébe, hogy a rendszerváltás után néhány fiatalt a táborban való részvételéért ki akarták zárni az egyetemről, amelynek diákjait képviselték. A megnyitó után a Benkő Quartett koncertjén Mozart darabjai mellett régi, 16. és 18. századi magyar zene is szólt.

Szeptember 2-án az első előadáson Czakó Gábor a magyar nyelv szépségeiről beszélt. Délután Klaus Weigelt a Konrad Adenauer Alapítvány képviselőjét fogadták a táborozók, aki az érdeklődőknek a keresztény értékrendről adott elő, s elmondta, a keresztény értékrend, vagyis a mai erkölcsi értékrend alapjait megtalálhatjuk a kínai filozófusoknál is.

A tábor vendége volt az Új Kézfogás Alapítvány képviselője is, aki az alapítvány működését, helyzetét is célkitűzéseit osztotta meg a hallgatósággal. A csütörtök este a Chiko című film vetítésével zárult, a film főszereplője, Eduardo Rózsa Flores is a tábor vendége volt.

A pénteki nap is az előadásoké volt, az első programban a nemzeti vállalatok versenyhelyzetéről, főleg a magyar cégekről esett szó, olyanokról, amelyek nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is szerepet vállalnak a gazdasági életben. A Magyar Alumínium Rt. és a Magyar Villamos Művek Rt. képviseletébe Tolnay Lajos és Mártha Imre ismertették a vállalat működését, a külföldi piacokon való szerepét. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a magyar nemzetstratégiáról beszélt az EU-n belül. Baráth Etele politikai államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke a magyar infrastruktúra kidolgozásának menetét mutatta be, és azt ecsetelte, hogy Magyarország előtt milyen jövő áll az unióban. Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára a Digitális Honfoglalás jelentőségét mutatta be. Este a tábor vendége volt Koltay Gábor, a Trianon című film rendezője. A szeptember 4-ei, szombat délelőtti előadás is az Európai Unióról szólt. A rendezvényen az MKP Európa parlamenti képviselője, Bauer Edit és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós fejtették ki véleményüket a csatlakozás hatásáról a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetére. Délután a MOL képviseletében az elnök tanácsadója, Galácz Ábel a Kárpát-medencei magyar befektetésekről, de főleg az olajipari vállalat külföldön való részvételéről adott elő. A nap az ifjúsági csoportok kerekasztal-beszélgetésével folytatódott. A táborozók este a programot vetélkedővel folytatták, és a búcsúest után vasárnap tábort bontott a társaság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?