A fizika és a tudomány éve

A Szlovák Nemzeti Múzeum természettudományi részlege Pozsonyban érdekes, fizikával foglalkozó tárlatot nyitott diákok és gyermekes családok számára. A Vajanský rakparti épületben lévő kiállítás december 2-ig látogatható.

Már több mint száz év telt el azóta, hogy Albert Einstein egy esztendő leforgása alatt öt tudományos munkát írt, amelyekben teljesen új szempontból taglalta a természet törvényeit. Tudományos kísérletek és a mindennapi életben azóta használatos berendezések során hasznosítják az elméleteit, és az idő azt mutatja, Einstein nem tévedett. Ezért a szakemberek az 1905-ös évet a fizika és a tudomány csodálatos esztendejének tartják, melynek idén ünnepeljük századik évfordulóját.

Jó néhány hittételt söpört el

A Szlovák Természettudományi Múzeumban nyitott tárlat a híres fizikusnak állít emléket, aki munkájával lehetővé tette, hogy az emberiség azóta sokkal jobban megismerje a környezetet, amelyben él.

Öt nagyszerű cikkében, melyek a világ legnagyobb fizikusává emelték, Einstein tizenkét hónap alatt jó néhány féltve őrzött tudományos hittételt söpört el. A speciális relativitáselméletet megalapozó két cikke a legismertebb: A mozgó testek elektrodinamikájáról, illetve a Függ-e a test tehetetlensége energiatartalmától? Az elsőben Einstein megmutatta, hogy az abszolút idő helyébe egy új abszolútumnak: a fénysebességnek kell lépnie. A másodikban megalapozta a tömeg és az energia egyenértékűségét, mely híres E = mc2 képletéhez vezetett. Megkérdőjelezte a fény hullámelméletét, és azt javasolta, hogy a fényt részecskék összességének is lehet tekinteni. A dolgozat segített felnyitni egy teljesen új világ – a kvantumfizika – ajtaját.

Szórakoztató dolog a fizika

A hétköznapi emberek körében Einstein vált a legmagasabb fokú zsenialitás szinonimájává, arcképe az egyike a legismertebbeknek a világon. Sokan a 20. század legnagyobb tudósának tartják, ő fejlesztette ki a relativitáselméletet és nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták „az elméleti fizika területén szerzett érdemeiért, különös tekintettel a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismerésére”. 1999-ben a Time Magazin Einsteint az „évszázad emberének” nevezte. Tiszteletére nevezték el a fotokémiában az Einstein-egységét, az einsteinium nevű kémiai elemet, valamint a 2001 Einstein kisbolygót.

A Szlovák Természettudományi Múzeumban nyílt kiállítás célja, hogy emberközelivé és érthetővé tegye Albert Einstein munkásságát. A szervezők be akarják bizonyítani, hogy érdekes és szórakoztató dolog a fizika. A látogatók erről meg is bizonyosodhatnak, mert a témakörök, a kísérletek és a kiállított szerkezetek szerint tagolt tárlat életre szóló élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. (he)

Érdekességek a fizikussal kapcsolatosan

Einstein szorzó: Főként fizikusok és matematikusok között elterjedt vicces-tréfás értékmérce. Egy adott személy például 3-as Einstein szorzóval rendelkezik. Aki közvetlenül találkozott és kezet fogott Einsteinnel, annak 1-es az Einstein szorzója. A hármas szorzó azt jelenti, hogy kezet fogott azzal, aki kezet fogott azzal, aki kezet fogott Einsteinnel. Tehát az értékszám a kézfogási kapcsolódási pontok számát jelzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?