A felnőttek is játszottak

Deáki. Óvónőknek és szülőknek tartottak előadást és gyakorlati bemutatót magyarországi szakemberek múlt hét pénteken a helyi magyar óvodában.

Deáki. Óvónőknek és szülőknek tartottak előadást és gyakorlati bemutatót magyarországi szakemberek múlt hét pénteken a helyi magyar óvodában. Környékbeli óvónők és néhány helybeli szülő két Győrből érkezett pedagógussal találkozhattak, Antal Judit mentálhigiénés szakembertől hallhattak előadást, majd Szabó Ritával a közös foglalkozást, barkácsolást, játékkészítést gyakorolhatták.

Antal Judit egyebek mellett rámutatott, hogy a pedagógus részéről az odaadásnak értő odafigyeléssel kell párosulnia, hogy a különböző mentalitású gyerekekkel egyforma odaadással, de különbözőképpen tudjon foglalkozni. Hangsúlyozta a minta fontosságát, mert a gyerek nem abból tanulja meg, hogy hogyan kell viselkedni, amit mondanak neki, hanem abból, amit a szüleinek vagy a nevelőinek a viselkedésében lát. Például egy alkoholista szülő gyereke nagy valószínűséggel vagy szintén alkoholista lesz, vagy éppen ellenkezőleg, egyáltalán nem fogyaszt alkoholt. A mentálhigiénés szakember olyan szociális érzelmekkel és érzelmi képességekkel kapcsolatos fogalmakat boncolgatott, mint a nyitottság, empátia, tolerancia, kapcsolatteremtés, humor, viszony a normákhoz, ötletek megvalósítása, saját érzelmek felismerése, saját érzelmekkel bánni tudás, én-üzenet, önismeret stb. A jelen lévő óvónők valószínűleg sok hasznos dolgot tanultak a győri szakemberektől, de nemcsak ők, hanem az ott lévő néhány szülő is, akik a saját gyerekük nevelésében hasznosíthatják a hallottakat-látottakat, de esetleg szülőklubot alakítva a többi szülővel is megoszthatják tapasztalataikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?