Infantino szerint már 2022-ben 48 csapat játszhatna a vb-n

Gianni Infantino

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a világbajnokság mezőnyének 48 csapatosra bővítése már 2022-ben, Katarban megvalósítható.

"Arról már döntöttünk, hogy a világbajnokságon részt vevő csapatok számát 32-ről 48-ra emeljük. Ez 2026-ban lép érvénybe. Hogy akár már 2022-ben megtörténhet-e? Ismernek engem. Lehetségesnek tartom ezt. Lehetséges. Miért ne volna az?" - mondta Gianni Infantino szerdán az ázsiai konföderáció Kuala Lumpur-i kongresszusán.  

Jelen állás szerint az első 48 csapatos vb-t az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó rendezi nyolc év múlva. A módosítás korábbi bevezetésének lehetőségéről Katar a jövő év elején foglal állást.

Infantino emlékeztette a jelenlévőket, hogy a változtatással a jelenlegi 4,5, helyett 8,5 helye lenne az ázsiai kontinensnek, ami üdvrivalgást váltott ki a kongresszus helyszínén.

"Egyeztetünk katari barátainkkal, de tárgyalunk más, régióbeli barátainkkal is. Reméljük, hogy ez (a bővítés) lehetségessé válik" - mondta.

Hasszan al-Tavadi, a katari szervezőbizottság vezetője a francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy elemzik a megvalósíthatósági tanulmányokat és a végleges döntést még a selejtezősorozat kezdete előtt meghozzák, valamikor a jövő év első harmadában.

Az újraválasztásáért 2019 júniusában versenybe szálló Infantino az elmúlt időszakban több tervvel is előállt, melyek támogatottsága korántsem egyértelmű. Felvetődött a Konföderációs Kupa megszüntetése, a klubvilágbajnokság bővítése és egy Globális Nemzetek Ligája létrehozása. A FIFA tanácsa a legutóbbi ülésén, múlt pénteken arról határozott a ruandai Kigaliban, hogy munkacsoportot állít fel az elképzelések részletes áttekintésére. Az eseti bizottságnak a március 14-ei tanácsülésen, Miamiban kell ismertetnie megállapításait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?