Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomás falán

Nemzetközi Űrállomás
Cape Canaveral |

Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomáson, feltehetően mikrometeor becsapódása okozta - közölte csütörtökön az amerikai és orosz űrközpont.

Mindkét forrás hangsúlyozta, hogy az űrhajósok nem kerültek veszélybe, de levegő szökött el az állomással nemrég összekapcsolt Szojuz személyszállító űrhajón keresztül, ahol a lék keletkezett. A baleset szerda éjjel történt.

A lyuk mintegy 2 milliméteres volt, de már lezárták ideiglenesen.

A repülésirányító szakemberek dolgoznak a tartós javítás mikéntjén.

A léket kapott Szojuz júniusban érkezett az állomásra három asztronautával, és a terv szerint decemberben azzal is térnek majd vissza a Földre. Addig egy másikkal együtt mentőkabinként tartják készenlétben rendkívüli helyzet esetére.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szóvivője azt mondta, hogy korai találgatni, hogy az űrhajósok korábban visszatérnek-e, ha a léket nem sikerül megnyugtató módon lezárni. Jelenleg hatan dolgoznak az állomáson, amely mintegy 400 kilométer magasban kering a Föld körül. Az útja során állandó veszélyt jelentek rá nézve az űrszemét darabkái.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?