Két halottja és 41 sérültje van egy dél-indiai "bikaszelídítő" versenynek

bika india

Két ember meghalt és 41 megsérült egy nagy vihart kavaró "bikaszelídítő" versenyen a délkelet-indiai Tamilnádu államban - közölte a helyi rendőrség hétfőn.

A tamil nyelven jallikattunak nevezett sportot állatvédő aktivisták kezdeményezésére 2014-ben betiltotta az indiai legfelsőbb bíróság, mivel úgy találta, hogy állatkínzásnak vannak kitéve a bikák. Az állam kormányzata azonban a helyiek tiltakozásainak hatására 2017-ben feloldotta a tilalmat.

A hagyományos sportnak számító jallikattu szezonja január 14-én kezdődött. A vasárnap tartott, rekordméretű eseménynek szánt versenyen, amelyet állami vezetők nyitottak meg, 1353 bika, több mint 500 "szelídítő" és 27 ezer néző vett részt.

A két halálos áldozat a nézők közül került ki. A sebesültek között 12 "szelídítő" és 29 néző volt, tizenhárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

A jallikattu hagyománya hasonlít a spanyol bikaviadalokéhoz, a tamil újév aratási ünnepe, a pongál idején tartják. A bikát egy nyílt területen elengedik, és a verseny résztvevői a szarvánál fogva próbálják "megszelídíteni". A győztes pénzjutalmat, aranyérméket és más díjakat kap.

Állatvédő aktivisták régóta ellenzik a versenyt, amelyen a bikák és az emberek is rendszeresen megsérülnek. Az állatvédők szerint ráadásul a bikáknak gyakran adnak alkoholt és csiliport szórnak rájuk, hogy reakcióra bírják őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?