Forgalmi és jogosítvány nélkül, térdig begipszelve vezetett

magyar rendőrség

Az edelényi rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte a police.hu honlapon, hogy az autóst Szendrőládon állították meg. Kiderült, hogy a férfi hamis ukrán vezetői engedélyt adott át nekik.

A gumiabroncsok is annyira kopottak voltak, hogy az a biztonságos közlekedést veszélyeztette - tették hozzá.

A hatóság a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A tiszaderzsi férfi a rendőröknek azt mondta, hogy soha nem járt Ukrajnában, a jogosítványa pedig hamis, ezért az edelényi kapitányság közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt is vizsgálatot folytat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?