Hoppá

Elütöttek a zebrán egy vak férfit, visszanyerte a látását

A lengyel férfi életének legszerencsésebb napja lett, amikor elgázolta egy autó.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. február 5. 18:35

vv
- Képarchívum, illusztráció

A lengyelországi Gorzow Wielkopolski városában élő Janusz Goraj még gyerek volt, amikor egy allergiás reakció miatt megvakult: bal szemére teljesen elveszítette a látását, jobb szemével pedig csak halványan tudott kivenni formákat és fényeket. 2018-ban azonban élete teljesen megváltozott, amikor elütötte egy autó – írta a LADBible.

A motorháztetőre csapódtam, bevertem a fejem, majd a földre csúsztam

– mondta el újságíróknak a férfi, aki a Lubusi Vajdasgában vittek kórházba a gázolás után, ahol csípősérülései miatt megműtötték.

A férfi végül gyorsan gyógyult, alig két hét alatt rendbe jöttek sérülései. Az orvosok legnagyobb döbbenetére azonban nem csak a balesetben szerzett sérülései javultak rohamosan, hanem a látása is, és erre semmilyen magyarázatot nem találtak. A szóvivő elmondta:

Nem tudjuk, hogy mi okozta, talán a gyógyszerek keveréke, amiket akkor kapott.

A férfi most, hogy visszanyerte a látását, abban a kórházban kezdett el biztonsági őrként dolgozni, ahol látása visszatért.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ersek, bardos

Listavezetők vitája az ÚJ SZÓ stúdióban II.

Komárom

Új helyre költözött Komáromban az Artis Centrum

Kiska

VIDEÓ: Újabb videóval próbálják lejáratni Kiskát, ebben már ő is szerepel

Helységnévtábla az Andódra vezető úton
Frissítve

Lefestették az érsekújvári helységnévtáblát az Andódra vezető úton

Andrej Danko

Danko: Csütörtökön folytatódik az ülés, megvannak az eszközeim

Párkány

Kiemelten kezelik a Párkány és Bajcs közti út rendbetételét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.