Hogyan tehetjük „zöldebbé” az ünnepeket?

kari
Pozsony |

„A kevesebb néha több” – emlékeztetnek a Greenpeace Szlovákia természetvédő szervezet munkatársai, akik fontosnak tartják, hogy az ünnepek alatt se feledkezzünk meg a túlzott fogyasztás negatív környezeti hatásairól. Állítják, egy kis odafigyeléssel az év legszebb ünnepe is lehet környezetbarát.

A zöld szervezet kiemelte, a karácsonyi időszak rendkívül megterhelő a környezet szempontjából. Mindez a túlzott fogyasztás számlájára írható, egy korábbi kutatás igazolta, karácsonykor három nap alatt átlagosan 650 kg szén-dioxid-kibocsátás jut egy főre.

„Az évek során a karácsonyból a nagyvállalatok és márkák marketingfogása lett, ami szó szerint arra kényszerít bennünket, hogy soha semmi ne legyen elég. A fogyasztói szemlélet népszerűsítése a saját profitunk növelése érdekében nemcsak az emberiség, hanem a bolygónk számára is káros. A karácsonynak a lassításról, a figyelmességről és a háláról kell szólnia azért, amink van. Mindig inkább kétszer gondoljuk át, hogy mennyire van szükségünk az adott termékre, és hogy valóban ki tudjuk-e használni. A karácsony ugyanis olyan hangulatról szól, amit megvenni úgysem lehet” – véli Patrícia Brandysová, a szervezet szóvivője.

A negatív hatások csökkentésére azt javasolják, a karácsonyfa és az ajándékok beszerzése során is gondoljuk át, mi a legmegfelelőbb megoldás. Hasznos tippek és tanácsok a képgalériában!

Galéria

A karácsonynak a szeretteinkkel eltöltött időről kelleni szólnia, az elmúlt évről, a test és lélek megpihenéséről a nehéz hónapok után. Nem pedig a határtalan fogyasztásról, ami tönkreteszi a bolygónkat. A karácsony körültekintő és szerény megközelítése nem veszi el az ünnep varázsát. Inkább felerősíti azt

– tette hozzá Katarína Juríková, ENVI-PAK nevű zöld szervezet igazgatója. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?