Számos halálos fertőzés megelőzhető

koronavírus-vakcina gyerek

Szlovákiában még most is viszonylag sokan belehalnak olyan betegségekbe, melyek ellen létezik védőoltás. „114-en kerültek kórházba szamárköhögés miatt, ketten meghaltak” – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja. Nőtt a vírusos agyvelőgyulladásban, a bárányhimlőben és az övsömörben szenvedő, kórházban kezelt betegek száma.

Világszerte több százmillióan oltatják be magukat különböző súlyos betegségek ellen, hogy megvédjék az egészségüket és az életüket. Noha úgy tűnik, rég elfelejtett fertőzésekről van szó, és azt hihetnénk, már nem jelentenek veszélyt, a Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) adatai szerint sajnos újabban egyre többen kerülnek kórházba olyan betegségekkel, amelyek vakcinákkal megelőzhetők lennének.

Elfelejtett fertőzések

Bizonyos fertőző betegségek jelenleg csak azért fordulnak elő ritkán, mert évek óta beoltják ellenük az embereket. A kiváló átoltottság következtében a társadalom hajlamos elfeledkezni e gyakran halálos kórok negatív következményeiről. „Mégis kell beszélni róla, ugyanis mihelyt bizonyos százalékarány alá csökken a lakosok oltottsági szintje, az adott betegségről már nemcsak cseverészni fogunk, hanem helyi vagy akár világjárvány is kialakulhat” – közölte Alžbeta Sivá, az NCZI szóvivője. A központ legutóbbi adatai szerint 114 szamárköhögéssel, 240 kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladással, 109 bárányhimlővel, valamint 520 övsömörrel diagnosztizált pácienst regisztráltak a kórházakban. 8 személyt A típusú, 26-ot pedig B típusú májgyulladással kezeltek. Sivá szerint mindez megelőzhető lett volna – a megoldás a védőoltás, illetve emellett a megfelelő higiénia is fontos, ugyanis a hepatitis A-t a piszkos kezek betegségeként is emlegetik.

„Reálisan sokkal többen szenvednek az említett betegségekben, mint ahányan a statisztikákban szerepelnek. A kórházban kezeltek száma csak azt mutatja, hány eset volt rendkívül súlyos”

– tette hozzá a szóvivő.

Mi a védőoltás?

A védőoltás segédeszköz a szervezet számára, hogy az immunrendszer megtanulhasson reagálni, ha szembetalálná magát valamilyen komoly fertőzéssel. A vakcina gyengített vagy elölt kórokozókat, azok részeit vagy kész ellenanyagot tartalmazó készítmény, mely beadása után a szervezetben védettség alakul ki az adott betegséggel szemben. Az első oltások a 16. században Ázsiában jelentek meg. Európa feltehetően a törököktől vette át az oltást, mely a 18. század elejétől terjedt el jobban. Csehszlovákiában 1958-ban vezették be a gyermekek kötelező oltását. Először csak a gyermekbénulással, a kanyaróval, a merevgörccsel és a szamárköhögéssel szemben védtek. Három év leforgása alatt csaknem 100 százalékos oltottságot értek el, és ezek a betegségek gyakorlatilag eltűntek.

A vakcina elutasítása

Az oltásokkal kapcsolatban elterjedtek bizonyos hiedelmek, melyek hatására kismértékben, de évről évre nálunk is nő a védőoltást elutasítók száma. Az oltások ellenzői szerint egyes vakcinák cukorbetegséget és az idegrendszer fejlődését érintő megbetegedéseket, például autizmust okozhatnak. Ezt azonban egyetlen tudományos tanulmány sem mutatta ki. Ugyanakkor minden eset egyedi, és a szakemberek nem zárták ki, hogy egy-egy konkrét személynek valamelyik vakcina komoly problémákat okozhat. Nem azért, mert az oltóanyag általánosságban kártékony, hanem mert az illető például súlyos allergiával vagy más komoly betegséggel küszködik, erős gyógyszereket szed. Ezért végső soron a szülőknek és a gyermekeket kisbaba koruk óta jól ismerő kezelőorvosoknak kell mérlegelniük az esetleges kockázatokat. Ők ismerik a legjobban a gyermekeket, ők tudják, milyen korábbi betegségeket vészeltek át, van-e allergiájuk, milyen genetikai információt örököltek stb., így az oltóanyag pontos összetételének ismeretében mérlegelhetik, az ő gyermekükre nézve ez veszélyes lehet-e vagy sem.

A védőoltás elutasítható, ha a beoltandó személy lázas, vagy túl érzékeny a vakcina valamelyik összetevőjére, és ha a korábbi oltás során súlyos szövődmény lépett fel, ugyanazt a vakcinát nem kaphatja meg még egyszer. Az oltás immunhiányos állapotban, súlyos idegrendszeri betegségben szenvedő gyermekeknek sem ajánlott, terhes nőknek pedig csak indokolt esetben adható. Egyébként a kötelező védőoltás elutasítása kihágásnak minősül. Erről a kezelőorvosnak kell tájékoztatnia a Közegészségügyi Hivatalt. Az oltás elutasításáért 331 euró bírságot szabhatnak ki.

Mellékhatások

Mint minden orvosi beavatkozásnak, a védőoltásoknak is lehetnek mellékhatásaik, melyek egyrészt a beadás módjából (injekció), másrészt az oltóanyag jellegéből adódhatnak. Ezek a mellékhatások azonban sokkal enyhébbek, mint az oltással megelőzendő betegségek. Rendszerint csak lokális reakciókról van szó, melyek nem igényelnek kórházi beavatkozást. Például az oltást követő három napon belül kialakulhat helyi duzzanat, fájdalom, bágyadtság, hőemelkedés, láz. Az oltóanyagokat szigorúan tesztelik, mielőtt engedélyezik használatukat, sőt azután is folyamatosan ellenőrzik összetételüket, figyelik az esetleg kialakuló oltási reakciókat, mellékhatásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?