Munkavállalás a tanulmányok befejezése után

promóció

A munkaadók már várták, hogy a végzős fiatalok elárasszák a munkaerőpiacot: már májusban nőtt az egyes munkaközvetítő portálokon a friss végzősök számára közzétett állásajánlatok száma. A cégek most új szakemberek közül válogathatnak, ugyanakkor nem mindegyik fiatalnak van esélye elhelyezkedni. Aki munkába áll, az után cég fizeti a járulékokat.

A legtöbb munkalehetőség a következő területeken van: termelés, kereskedelem, közlekedés, logisztika, üzlet, adminisztratív munka, idegenforgalom, egészségügy. A cégek elsősorban a szakképzett munkaerő iránt érdeklődnek, és főleg informatikusokat, közgazdászokat, műszaki irányultságú végzősöket keresnek, illetve egészségügyi dolgozókat – tájékoztatott kariera.sk portál. A végzősök átlagos kezdő bére a főváros térségében, a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben a legmagasabb. Pozsonyban a fiatalok elvárásai is nagyok, itt minimum 1100–1200 eurót szeretnének kezdő fizetésnek. Ezzel szemben a havi minimálbér 2022-ben mindössze 646 euró.

Ha valaki a tanulmányok befejezése után szinte azonnal munkába áll, az egészségbiztosítót egy héten belül a munkaadója tájékoztatja a munkaviszony létrejöttéről. A munkáltató fizeti a járulékokat is. Ugyanakkor a pályakezdő fiatalnak is van bejelentési kötelezettsége: végzősként értesítenie kell az egészségbiztosítót, hogy befejezte tanulmányait. A diák státusz megszűnésének és a szerződés megkötésének dátuma közötti időszak alatt saját magának kell térítenie az egészségbiztosítást, hacsak nem jelentkezik be arra az időre a munkaügyi hivatalban.

Vannak egyetemisták, akik már a tanulmányaik mellett elkezdtek vállalkozni, és vannak, akik most intézik a vállalkozói engedélyüket. A vállalkozás indításáról az iparengedélyt kiállító hivatal tájékoztatja az egészségbiztosítót. A biztosítási díjat az egyéni vállalkozónak saját magának kell térítenie. A Szociális Biztosítóval (SP) szemben nincs semmilyen bejelentési kötelezettség. Járulékfizetési kötelezettség pedig a bevételek nagyságától függően a vállalkozás beindításától számított egy év elteltével alakulhat ki.

A Szociális Biztosítóval szemben a végzős diákoknak nincs semmilyen kötelezettségük. Ez alól csak az árvák képeznek kivételt. Az árvasági nyugdíjra való jogosultság ugyanis megszűnik azon a napon, amikortól nem minősülnek eltartott gyermeknek, ami a diákok esetében megegyezik a diák státusz megszűnésével. Az árvasági nyugdíjra való jogosultság a 26. életév betöltésével is megszűnik. Ahhoz, hogy ellenőrizhessék, hogy valaki még tanul-e, szükséges az adott iskola igazolása. Az esetek többségében a biztosító saját maga ellenőrzi a dolgot az oktatási minisztérium regisztere alapján, vagyis a diákoknak nem kell speciális igazolást vinni az SP-be.

Aki az iskola bejezése után elhelyezkedik, az SP-vel szembeni teendőket a munkaadó intézi. Vagyis a cég bejelenti a biztosítóban, és minden hónapban a kivetési alapból, azaz a fizetésből elvezeti a kötelező társadalombiztosítási járulékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?