Milyen mélységig tulajdonunk a telek?

A Tt. 162/1995 sz. kataszteri törvény a telket a földfelszín részeként határozza meg, tehát az ingatlan méreteit és határait alapvetően egy síkban definiálja, holott a teleknek vannak függőleges határai is, van mélysége és magassága, amely dimenziókhoz jogok és kötelezettségek kötődnek. Köztudott, ha valamilyen vezetéket akarnak közvetlenül a telkünk alatt építeni, ez magánérdek esetén csak szolgalmi jogról szóló szerződés alapján lehetséges általában ellenérték fejében, és ha közérdekű vezeték a földalatti építés tárgya, az állammal kötött egyezség vagy törvény által (ex lege) keletkezett, szintén főleg ellenértékért létesített szolgalmi jog jöhet szóba.

Olvasónk elsősorban arra kíváncsi, milyen mélységig érvényesíthetjük tulajdonjogainkat a saját telkünkhöz – egészen a Föld magjáig, mint Indonéziában, vagy létezik egy határ, amelyen túl már bárki szabadon rendelkezhet a telek alatti tulajdonunkkal? Erre a kérdésre is a kataszteri törvény definíciójában találunk választ, amely szerint „a telek kihasználásának módja által képzett határ választ el a szomszédos részektől”. Ebből kiindulva tehát a telkünk mélységi határa addig terjed, amíg azt funkcionálisan, célszerűen ki tudjuk használni. Ha pl. akár 100 m mély kutat fúratnánk, vagy mélygarázst építenénk építési engedély alapján, telkünk határának a kút alsó részét, ill. a legalsó garázsszint alapozását tekinthetnénk.

Ugyanígy van ez a magassági határokkal is. Amennyiben egy villanyvezeték akadályozza, hogy magasabb házat építsünk, az állam köteles nekünk szolgalmi jog fennállása miatt ellenértéket fizetni (mivel ilyenkor telkünk nem csak minket, a tulajdonost szolgálja, hanem az állami vezetéket is). Nem kérhetünk azonban a repülők átrepülése miatt „átjárási” szolgalmi jogért fizetséget, hiszen a légteret telkünk fölött a repülések magasságában már távolról sem tudjuk kihasználni. A telkünk mélysége és magassága, annak függőleges határai tehát konkrétan nincsenek meghatározva. Ez a határ esetenként változhat, ám mindig azon múlik, meddig tudjuk racionálisan és a törvényekkel összhangban kihasználni ingatlanunkat.

Ami az esetleges olajmező-lelőhelyet és az ivóvizet illeti, az Alkotmány 4/1. cikke és a vonatkozó törvények szerint az ásványi kincsek, nyersanyagok és a föld alatti vízkészletek is az állam tulajdonát képezik, a személyes fogyasztásra szolgáló víz kivételével. Olvasónk ezért csak az állam engedélyével termelhetné ki, ill. hasznosíthatná a telke alatti nyersanyagot vagy ivóvizet. Sajnos nálunk, de az EU legtöbb országában sem érvényesül az a római glosszátorok által kidolgozott jogelv, miszerint „akié a föld, felmehet a mennybe vagy le a pokolba” (cuius est solum, eius est usque ad coelum ad inferos). A telkünkkel kapcsolatos mennybe és pokolba vezető út ezért mindig csak az ingatlan hasznosítási lehetőségeinek határáig terjed.