Hasznos tanács

Ki jogosult a magasabb gyesre?

Az újévtől magasabb néhány családsegítő támogatás összege: emelkedett a gyes, a családi pótlék, az anyasági támogatás, a táppénz, az ápolási díj. A legnagyobb mértékben a gyermekgondozási segély nőtt, de nem mindenki számára egyformán.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. január 2. 15:00

gyes
Az újévtől kétszintű gyest vezettek be. - Shutterstock-felvétel

A családsegítő támogatások év eleji valorizálása a létminimummal függ össze. Annak az összegét mindig július 1-jével szokták átértékelni, és tavaly nyáron 210,20 euróra változott, minek következtében bizonyos állami támogatásokat azonnal átszámoltak, néhány pedig most januártól nőtt. Az emelés csak páreurós szokott lenni – például 2018-ban a gyest mindössze 1,50 euróval, tavaly januárban pedig 6 euróval egészítették ki.

Új rendszer

Idén más a helyzet: most a gyest nem a létminimum összegéből kiinduló, megszokott valorizációs képlet szerint módosították, hanem külön törvénymódosítással 50–150 eurós emelést hagytak jóvá, és a feltételrendszert is átalakították. 2019 végig egységes volt a gyes összege, és mindenki jogosult volt rá, függetlenül attól, hogy az anyasági szabadság előtt vagy közben dolgozott-e. Az új törvény 2020-tól kétszintű gyest vezet be: egy alacsonyabbat és egy magasabbat. Eszerint van, aki most 50 eurós emelésre, vagyis az újévtől 270 euróra számíthat, egyesek pedig 150 euróval kapnak többet, összesen 370 eurót. A megemelt gyest mindenki csak februárban kapja kézhez. Jövőre ismét valorizációs képletet használnak, hacsak időközben nem módosítják megint a vonatkozó törvényt.

A családsegítő támogatások összege 2020. január 1-jétől

2020. január 2. 15:18

A családsegítő támogatások összege 2020. január 1-jétől

Kinek mi jár?

A magasabb segélyre az jogosult, aki a szülést megelőző két évben legkevesebb 270 nap biztosítási időszakkal rendelkezett, és a gyes jóváhagyása előtt a Szociális Biztosító anyasági támogatást folyósított, vagy más uniós tagállamból hasonló juttatást kapott. Az alacsonyabb összeg azoknak jár, akik a gyermek megszületése előtt nem vállaltak munkát, illetve nem rendelkeznek 270 biztosítási nappal. Ha a betegbiztosítás a terhesség alatt megszűnik, a nőre 8 hónap védelmi időszak vonatkozik.

Kettes és többes ikrek

Ha a jogosult személy két vagy több egyszerre született gyermekről gondoskodik, a gyes (270 vagy 370 euró) minden egyes gyermek után 25%-kal emelkedik. Ha a jogosult személy előtte anyasági támogatásban részesült, akkor kettes ikrek esetében 462,50 euróra, hármas ikrek esetében 555 euróra számíthat. Ha a szülő nem kapott anyaságit, akkor a gyes kettes ikrek esetében 337,50 euró, hármas ikrek esetében 405 euró.

A vállalkozókra ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint az alkalmazottakra, vagyis a gyes összegének meghatározásakor előbb megvizsgálják, kaptak-e anyaságit. Az a vállalkozó, aki minimális járulékokat fizetett be, és nem volt kiegészítő biztosítása, csak 270 euróra jogosult

Sorozatos szülés

Ha valaki ismét anyasági szabadságra megy még az előtt, hogy a nagyobbik gyermeke betölti a 3. életévét, a gyes összege attól függ, az illető jogosult-e anyasági támogatásra. Ha az első szülés után kapott anyaságit, és közben nem szűnt meg a munkaviszonya, akkor a második szülés után is jogosult anyaságira, és később a magasabb gyes jár majd neki a második gyermek után is.
Ha diáklány szül, feltehetően nem kap anyasági támogatást, hiszen a diákoknak nincs kötelező társadalombiztosításuk, és utólag nem lehet biztosítási időszakot „vásárolni”. Aki előre tervezi a terhességet, és időben köt önkéntes biztosítást, elméletileg kaphat anyaságit, később pedig magasabb gyest. A diáklány édesanyák azonban rendszerint csak 270 euró gyesre számíthatnak.

Szociális esetek

Ha az anyasági támogatás kevesebb 370 eurónál, a szociális ügyi hivatal kiegészíti erre a szintre. Az anyasági a kivetési alap 75%-a – a kismamák az államtól lényegében annyit kapnak, amennyi a nettó fizetésük volt. Aki rendkívül alacsony fizetésért, részmunkaidőben, például csak havi 350–400 euróért dolgozott, az mintegy 300–320 eurónyi anyaságira számíthat. Ilyen esetben a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hivataltól segélyt lehet intézni: az anyaságit kiegészítik a magasabb gyes összegére, 370 euróra.

Anyasági és táppénz

További családsegítő intézkedés az anyasági támogatás emelése. A valorizáció törvényből kifolyólag történik, ugyanis 62,7288 euróról 66,6083 euróra változott a napi kivetési alap maximális összege, melyből a Szociális Biztosító kiszámolja a betegbiztosításból jóváhagyható összes juttatás (táppénz, anyasági, ápolási díj) összegét. Az anyasági támogatás a kivetési alap 75%-a, és a kismamák 34 hétig kaphatják. „Az egynapi anyasági támogatás eléri a 49,9562 eurót. 30 napos hónap esetében a Szociális Biztosító legtöbb 1498,70 euró, 31 napos hónap esetében pedig maximum 1548,70 euró anyaságit folyósíthat” – közölte a biztosító.

Ha valaki megbetegszik, 2020ban naponta legfeljebb 36,6345 euró táppénzre számíthat. Egy 30 napot számláló hónapban a táppénz felső határa 1099,10 euró, 31 napos hónapban pedig 1135,70 euró. Aki beteg gyermekét ápolja, naponta legfeljebb 36,6345 eurót kaphat. Az ápolási díj maximum 10 napig jár, a Szociális Biztosító legtöbb 366,40 eurót utalhat át. 2021-től új szabályok lépnek majd érvénybe. Az ápolási díj hosszabb ideig, 14 napig fog járni, illetve még ennél is hosszabb ideig lehet majd ápolni azokat a közeli hozzátartozókat, akiket legalább 5 napig kórházban kezeltek, és utána ápolásra szorulnak. Ilyen esetben több ügyfél is válthatja egymást a beteg mellett (unokák, nagyszülők, gyerekek egyaránt ápolhatják majd egymást), együtt összesen 90 napig gondoskodhatnak a rászorulóról, az SP összesen 90 napért fizet majd ápolási díjat.

Családi pótlék

A létminimumtól függ a családi pótlék összege, ami januártól 24,95 euró. A szülő a gyermek 25 éves koráig jogosult rá, és a család anyagi helyzetétől függetlenül mindenkinek egyformán folyósítják. Azok, akik nem érvényesíthetik az adóbónuszt, vagy az adóhivatal nem hagyta jóvá, kaphatnak 11,70 euró kiegészítő támogatást a családi pótlékhoz.

Az év elejétől emelkedett az adóalap nem adóköteles része is – ez 2019 végéig a mindenkori létminimum 19,2-szerese volt, az újévtől azonban már a létminimum 21-szerese. Ha a régi koefficienssel szoroznánk, az adómentes rész most 4035,84 euró lenne, az újévtől hatályos módosítás értelmében azonban az adóalap adómentes része 4414,20 euró.

Póttartásdíj

2020. január 1-jétől az állam átvállalta magára a felelősséget a tartásdíj behajtásáért. Ha az apa 2 hónapig nem fizeti a tartásdíjat, az anya a szociális ügyi hivataltól póttartásdíjat igényelhet. A hivatal büntető feljelentést tesz az apa ellen, és tájékoztatja a végrehajtót, kitől mit kell behajtania. 2019 végéig az anya csak 3 hónap után fordulhatott a hivatalhoz segítségért, és az elmaradt tartásdíjat is neki kellett behajtania az apától. Januártól ugyancsak nőtt a póttartásdíj összege: a felső határ a létminimum 1,2-szereséről a 3,7-szeresére emelkedett, vagyis maximum 355 euró lehet (tavaly legfeljebb 115 euró volt). További feltétel volt, hogy a család átlagos havi bevétele nem léphette túl a létminimum 2,2-szeresét (673 euró). Az idén ez módosult a létminimum 3,3-szorosára, vagyis mostantól csak akkor nem hagyják jóvá póttartásdíjat, ha az igénylő havi bevétele túllépi az 1010 eurót.

TUDNIVALÓK

Anyasági támogatás

Anyasági szabadságra a szülés feltételezett dátuma előtt hat héttel lehet menni, veszélyeztetett terhesség esetében az orvos által kiszámolt dátum előtt 8 héttel. Az anyasági támogatást a Szociális Biztosító 34, egyedülálló édesanya esetében 37 hétig folyósítja, aki pedig kettő vagy több gyermeket szült egyszerre, és legalább kettőről gondoskodik, 43 hétig jogosult rá.

 

Gyermekgondozási segély

A gyes szociális segély, a szociális ügyi hivatal utalja át annak a szülőnek, aki gondoskodik gyermekéről. Az összeget a gyermek 3. életévéig, egészségkárosodott gyerek esetében 6 éves koráig folyósítják. A szülőnek nem muszáj 3–6 évig otthon maradnia, korábban is visszamehet dolgozni, ám erről időben – legalább egy hónappal a tervezett belépés előtt – írásban kell értesítenie munkaadóját.

 

Gyermekgondozási hozzájárulás

A szülő akkor jogosult rá, ha a gyermek 3, illetve 6 éves kora előtt munkába áll, és a gyermekét elhelyezi valamilyen intézményben (bölcsődében, óvodában). Az ezzel összefüggő költséghez hozzájárulhat a szociális ügyi hivatal. Aki igényel ilyen támogatást, annak leállítják a gyes folyósítását. Havonta legfeljebb 280 eurót hagyhatnak jóvá, minden gyermek után kifizetik, ezzel szemben a gyes egyszerre csak egy gyerek után jár.

Ha a gyermekről a nagyszülő gondoskodik, 41,10 eurót hagyhatnak jóvá.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ep

Brexit: a V4-ek szövetségest veszítenek

Jojo Nyuszi

Jojo Nyuszi, ahol Hitler a poéngyáros

Komárom

Élni akarás, alázatosság és megbocsátás Radnóti költészetében

Kováčik

Kováčik: az UEFA sem akarja, hogy a BL néhány országról szóljon

Újabb adag műholdat vitt fel a SpaceX rakétája a tervezett "űrinternet" megvalósításához

szőlő illusztráció

A világ szőlőinek felét fenyegeti a 2 Celsius-fokos felmelegedés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.