Január 1-jétől ismét emelik a nyugdíjakat

nyugdij k

Az újévtől ismét növekednek a nyugdíjak – a Szociális Biztosító a szokásos év eleji valorizáció keretében automatikusan 3,6%-kal emeli a folyósított járandóságokat, vagyis nem kell külön kérvényezni. Az új összeget mindenki a szokásos januári kifizetési időpontban kapja meg.

A Szociális Biztosító (SP) az ügyfeleket írásban tájékoztatja a jövő év eleji valorizációról – januárban mindenkinek levélben postázzák az új összegről szóló határozatot. Több mint 1,4 millió nyugdíjas kap megemelt nyugdíjat.

Most januártól nem változnak a szokásos év eleji valorizációra vonatkozó szabályok – azok utoljára idén januárban módosultak, amikor egyszerűbb módszert vezettek be, illetve tavasszal is elfogadtak egy kisebb változtatást, mellyel kiküszöböltek pár hibát a vonatkozó törvényből, valamint azt is bevezették, hogy ezentúl a járandóságokat mindig valorizálni fogják, ha az utolsó emelést követő időszakban a nyugdíjasinfláció túllépi az 5%-ot.

Két csoport

A valorizáció szempontjából a nyugdíjasokat két csoportra oszthatjuk. Lesznek, akik januártól 3,6%-os emelésre számíthatnak, és lesznek, akiknek a járandósága 14,5%-kal nő.

A rendszeres éves valorizáció százalékos mértékét a nyugdíjasok háztartásaira vonatkozó fogyasztói áraknak az első kilenc hónapban mért éves növekedésének az összehasonlítása alapján határozzák meg, illetve a 2024-ben megítélendő járandóságok esetében 2023 első felét is figyelembe veszik majd. A Statisztikai Hivatal közzétette, hogy a nyugdíjasok háztartásaira vonatkozó fogyasztói árak éves növekedésének (az úgynevezett nyugdíjasinfláció) százalékos mértéke 2023 első kilenc hónapjában 12,5%, 2023 első félévében pedig 14,5% volt. A 2024-ben jóváhagyandó emeléseknél a vonatkozó törvény alapján a magasabb, 14,5%-os értéket fogják alkalmazni. A 2023. december 31-éig folyósított, illetve a 2024 előtt megítélt nyugdíjak 2024. január 1-jétől 3,6%-kal emelkednek – ennek a csoportnak ugyanis már idén nyáron valorizálták a nyugdíját. Pontosabban: a Szociális Biztosító a júliusi valorizáció kapcsán még a nyáron leszögezte, hogy nemcsak a 2023. július 1-jéig folyósított járandóságokat emelik, hanem a július 1. és december 31. között jóváhagyott nyugdíjakat is. Tehát 2023-ban az összes nyugdíjjáradékot kétszer emelték, és a nyugdíj összegébe beleszámítódott a minden évben szokásos év eleji valorizáció, ami az idén 11,8% volt, valamint a 2023. július 1-jei rendkívüli emelés is, ami 10,6%-os. Az emelés mértékét – 3,6%-ot – a szociális törvény 4a. mellékletében meghatározott képlettel határozták meg, amely tehát figyelembe veszi a nyugdíjak 2023. évi rendkívüli valorizálását.

Konkrét példa

Az átlagos öregségi nyugdíj 2023 szeptemberében 643,70 euró volt. A 2024. év eleji valorizáció után 23,20 euróval lesz magasabb, vagyis eléri a 666,90 eurót havonta.

Például Kovács Józsefnek 2023. szeptember 23-ai dátummal hagyták jóvá a nyugdíjat. A Szociális Biztosító 530,50 eurót állapított meg, amit azonnal 11,8%-kal, azaz 62,60 euróval valorizáltak, majd rögtön kiegészítették a júliusi rendkívüli 10,6%-os valorizációval is, azaz további 62,90 euróval. Így aztán nem 530,50 eurót, hanem 656,00 eurót folyósítanak számára havonta. 2024. január 1-jétől József 3,6%-os emelésre jogosult, ami plusz 23,70 eurót jelent (a 656,00 euró 3,6%-a 23,616 euró), vagyis jövő januártól 679,616 eurós járandóságra számíthat havonta.

Minimálnyugdíjak

A minimálnyugdíjak valorizálása külön mechanizmus szerint történik. Aki miminálnyugdíjban részesül, az lényegében két tételt kap: a nyugdíjigény benyújtása után az SP által meghatározott összeget és egy nyugdíj-kiegészítést. A minimálnyugdíj intézménye ugyanis azt jelenti, hogy a kisnyugdíjasok nagyon alacsony járandóságát bizonyos feltételek teljesítése mellett kipótolják a vonatkozó törvénybe foglalt minimális szintre. Amikor év elején a nyugdíjakat emelik, akkor a kisnyugdíjasok eredetileg jóváhagyott járandóságát is valorizálják, és az eredményt összehasonlítják a minimálnyugdíj összegével. Ha az eredeti nyugdíj a valorizáció után is alacsonyabb a minimálnyugdíjnál, azt továbbra is ki fogják egészíteni a minimálnyugdíj szintjére. Ha esetleg a valorizáció után az eredeti nyugdíj összege hirtelen meghaladná a minimálnyugdíj szintjét, akkor a nagyobb összeget kezdik folyósítani. A minimálnyugdíj összegét most januártól nem értékelik át. Egyébként az idén már ez is kétszer emelkedett, s várhatóan jövő júliusban ismét átszámolják, ugyanis az összege a létminimum nagyságától függ, és a létminimum összege mindig július 1-jétől változik. Ezzel összhangban a minimálnyugdíj összege idén júliusban 334,30 euróról havi 365,70 euróra nőtt (ez a létminimum 136%-ának felel meg). Októbertől további mintegy 24 euróval egészítették ki a kisnyugdíjasok járandóságát – de az őszi emelés nem a létminimummal függött össze, hanem az anyagi szükséghelyzetben lévőknek folyósított szociális segély emelése miatt történt. A minimálnyugdíj összegét úgy határozták meg, hogy a járandóságra jogosult személy ebből meg tudjon élni, s ne szoruljon még további szociális segélyre is. Ennek megfelelően a minimálnyugdíj október 1-jétől már nem a létminimum 136%-ának, hanem 145%-ának felel meg, jelenleg 389,90 euró 30 ledolgozott év után.

Például Varga Erzsébetnek 2023. október 16-i dátummal 316,80 euró öregségi nyugdíjat állapítottak meg (ebbe már beleszámították a 2023. év eleji 11,8%-os és a júliusi rendkívüli 10,6%-os valorizációt is), s mivel ledolgozott 42 évet, jogosulttá vált, hogy járandóságát kiegészítsék a minimálnyugdíj összegére, ami 42 év társadalombiztosítási időszak esetében 474,60 eurót jelent. (Vagyis minden hónapban kap 157,80 euró nyugdíj-kiegészítést.) Az öregségi nyugdíja a 3,6%-os valorizáció után 328,20 euró lesz, ami kevesebb a 474,60 eurónál, úgyhogy az újévtől továbbra is erre az összegre számíthat.

Dolgozó szeniorok

Amikor valaki benyújtja a nyugdíjkérelmét, a Szociális Biztosítónak a nyugdíj kiszámításakor figyelembe kell vennie az összes olyan időszakot, amikor az adott személy része volt a nyugdíj-biztosítási rendszernek. Ha valaki nyugdíjasként tovább dolgozik, a munkaviszony befejezése után, ha akarja, kérheti nyugdíja átszámolását, illetve a biztosító ezt „saját magától” is megteszi, éspedig mindig az év elején. Az emelést nem kötik a társadalombiztosítás megszűnéséhez, a dolgozó nyugdíjasok járandóságát akkor is átszámolják, ha még tart a munkaviszonyuk. Vagyis a munkavállaló szeniorok automatikusan kettős emelésre számíthatnak: a rendes éves valorizációra a törvény alapján megállapított nyugdíjasinfláció mértékének megfelelően, valamint a ledolgozott időszak alapján kiszámított összeggel egyaránt megtoldják a nyugdíjat. Ugyanakkor az átszámolás időbe telik, pár hétig is eltarthat, úgyhogy a kettős emelést mindjárt januárban a nyugdíjas nem fogja megérezni, csak a törvényből kifolyó valorizációt. Az emelés mértékéről a biztosító az ügyfeleket írásban fogja tájékoztatni.

Járadék külföldről (is)

Akik életük során külföldön (is) dolgoztak, azoknak nem a nyugdíjasinflációnak megfelelő mértékben valorizálják a nyugdíjat, hanem a korábban meghatározott nyugdíjhányadnak megfelelő mértékben. Előfordul, hogy valaki élete során több országban is vállalt munkát, s ideális esetben mindenhonnan folyósítanak számára a ledolgozott éveknek megfelelő nyugdíjhányadot. Most januárban a Szlovákiában jóváhagyott nyugdíjhányadot valorizálják arányosan. A külföldi nyugdíjhányad(ok) esetleges emeléséről az illetékes külföldi nyugdíjhatóság(ok)nál lehet érdeklődni.

Több nyugdíj egyszerre

Sokan egyszerre többféle nyugdíjat kapnak – például öregségit és özvegyit, vagy rokkantságit és árvaságit –, és ilyenkor minden egyes nyugdíjtípust külön elbírálnak. Például Juli néninek folyósítanak 360 euró öregségi és 125 euró özvegyi járandóságot. Az emelést nem az összesített 475 euróból határozzák meg, hanem külön-külön valorizálják az öregségi és az özvegyi nyugdíjat. Az öregségi nyugdíj esetében a nyugdíjasinflációs emelés 12,96 eurót jelent, vagyis januártól 372,96 euróra (360+12,96) jogosult. Az özvegyi járandósága 4,50 euróval nő, vagyis az újévtől 129,50 euró (125+4,5) jár neki. Összesen tehát 502,46 eurót fog neki havonta folyósítani az SP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?