Iskolaérettség és tankötelesség - tudjuk, mi a különbség?

iskolás illusztráció

Az iskolaérettség és a tankötelesség két eltérő fogalom. Tanköteles az, aki 2022. augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét. Az iskolaérettség megállapítása már bonyolultabb dolog, és aki tanköteles, nem biztos, hogy iskolaérett is.

Míg a tankötelesség gyakorlatilag a gyermek korával függ össze, addig az iskolaérettség sokkal összetettebb fogalom, és azt jelenti, hogy a gyermek a testi, lelki, kognitív, érzelmi és szociális fejlődés olyan fokát érte el, amely lehetővé teszi számára az iskolai ismeretek és készségek elsajátítását. A központi idegrendszernek olyan fejlettnek kell lennie, hogy a gyerek ellenálló legyen a fokozott teherrel szemben, képes legyen odafigyelni, összpontosítani, érzelmileg is kiegyensúlyozott legyen. Akkor is be kell íratni a gyermeket, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy iskolaérett. Ilyen esetben a beíratáskor jelezhetjük az iskola vezetésének, hogy feltehetően haladékot fogunk kérni.

A haladék intézése

Tavaly módosult a törvény: megszűnt a beiskolázás elhalasztásának, valamint az utólagos halasztásnak az intézménye, és az iskolák már nem dönthetnek a beiskolázás elhalasztására vonatkozó szülői kérvényekről. Ha a szülő úgy látja, gyermekének haladékra van szüksége, az óvodában kérvényezheti a kötelező nagycsoportos óvodalátogatás folytatását. Egy ilyen kérelemhez csatolni kell egy szaktanácsadói véleményt, a kezelőorvos írásos jóváhagyását és a szülők beleegyezését. Ettől függetlenül a gyermeket áprilisban mindenképpen be kell íratni valahová, és ha a szakvélemény alapján nem iskolaérett, akkor az óvoda megengedheti, hogy még egy évig ott maradjon. Abban az évben azonban, amikor betölti a hetedik életévét, szeptember 1-jétől már iskolába kell járnia.

Ha egy 6 évesnél kisebb gyermeket szeretnénk korábban beíratni az iskolába, akkor a kiválasztott alapiskola igazgatójától írásban kell kérnünk, hogy engedélyezze a gyerek kivételes felvételét. Ez esetben is csatolni kell egy szaktanácsadói véleményt.

Régebben, ha a beiskolázott gyermekről utólag, pár hét vagy hónap iskolába járás után kiderült, hogy nem iskolaérett, utólagos halasztást lehetett intézni. Erre már nincs lehetőség, a gyermeket speciális igényű tanulónak minősíthetik, és a pontos diagnózis felállítása után individuális tervet vagy megfelelő terápiát dolgoznak ki a számára. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?