A személyiségvédelem jogi eszközeiről

káromkodás

Sokan nem tudatosítják, hogy mások ok nélküli bírálata, rágalmazása, befeketítése nincs összhangban a törvénnyel, s akár meg is büntethetnek érte. Vajon hogyan lehet védekezni ez ellen? A problémát – olvasói kérdésre reagálva – ifj. Mészáros Lajos jogász boncolgatja.

Érdekes

A már több mint hetvenéves nagymamám mézet árult kisvárosunk piacán, és nagyon összeveszett a szomszéd asztalon ugyanazt az árut kínáló kofával, aki nyilvános helyen, az emberek előtt kiabálva már nem először csalónak, mézhamisítónak nevezte, és lehordta őt a fekete földig, ráadásul leöntötte őt valami mocskos löttyel. Büntető feljelentést nem akarunk tenni, mert még mamámnál is idősebb asszony a sérelmező, de szeretnénk tudni, hogy milyen jogi védelmet igényelhet az, akit becsületében így megsértenek.

A becsület, az emberi méltóság vagy a jó hírnév megsértése a személyhez fűződő jogok egyik legsúlyosabb sérelmét jelentik. Való igaz, hogy akit a személyéhez fűződő jogában megsértenek, akár büntetőjogi védelmet is igényelhet, hiszen a rágalmazás bűncselekmény, de ez a védelem általában ún. ultima ratio, tehát a végső lehetőség kell, hogy legyen. A büntetőjogi védelmet ezért rendszerint megelőzi a szabálysértési eljárás és a civiljogi (polgári) védelem.

A szabálysértési törvény értelmében szabálysértésnek minősül, ha valaki becsületében megsért vagy nevetség tárgyává tesz egy másik személyt. Ilyen esetben a sértett szabálysértési eljárást kezdeményezhet az illetékes járási hivatalban, amely eredményeképp a szabálysértés elkövetőjének legfeljebb 33 eurós pénzbüntetés szabható ki.

A szabálysértési eljáráson kívül a sérelmet szenvedő elsősorban a polgári bíróságtól követelheti magának a jogsértés bírósági megállapítását. Önmagában már az a tény is erkölcsi kárpótlást jelenthet a sértettnek, hogy a bíróság ítéletében valamilyen magatartást jogsértőnek nyilvánít, amely ítélet alkalmas lehet akár arra is, hogy másokat visszatartson hasonló jogsértésektől.

Polgári bírósági eljárás során a sértett követelheti a jogsértés abbahagyását, a sérelmes helyzet megszüntetését és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. Az egyik legfontosabb személyiségvédelmi eszköz az abbahagyásra kötelezés és eltiltás. Abbahagyásra folyamatosan megvalósuló jogsértés esetén lehet kötelezni, eltiltásra pedig akkor kerülhet sor – mint olvasónk esetében is –, ha fennáll a jogsértő magatartás ismétlődésének veszélye.

A megsértett személy követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon neki elégtételt, amely szükség esetén a jogsértő részéről és költségén nyilvános is lehet. Ha a jogsértés nyilvánosság előtt történik, az elégtételadásnak is megfelelő nyilvánosságot kell biztosítani, pl. a piaci hirdetőtáblán vagy hírmondóban, esetleg a helyi sajtóban.

Végül, akit személyéhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést is követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A személyiségi sérelemből vagyoni és nem vagyoni kár keletkezhet – olvasónk esetében például a vagyoni kár a leöntött ruha tisztításával járó kiadás. A nem vagyoni kártérítés (más szóval az erkölcsi vagy immateriális kártérítés) elvi alapja az, hogy a sértett pénzbeli elégtételt kapjon az őt ért testi fájdalomért, lelki szenvedésért, az üzleti jó hírnév sérelméért stb. – ezeknek voltaképp pénzbeli értékük nincs, csupán az elszenvedett kellemetlenség és rossz hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról van szó. Az elégtétel mértékét a jogsérelem súlya határozza meg, és a joggyakorlat szerint esetenként elérheti akár a több tízezer eurót is, de természetesen nem csak az ilyen szankciók elkerülése miatt kell tiszteletben tartanunk mások becsületét, emberi méltóságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?