A színész még 2019-ben perelte be volt feleségét, Amber Heard színészt.
Megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard perében
A volt házasok 2011-ben találkoztak, majd 2014-ben mondták ki a boldogító igent. Több mint egy év házasság után azonban elváltak az útjaik. Nem sokkal később Heard azzal gyanúsította meg a színészlegendát, hogy az bántalmazta kapcsolatuk alatt. 2018-ban pedig egy Washington Postban közölt véleménycikkben szexuális bántalmazással is megvádolta.
Depp végül 2019-ben perelte be Heardöt rágalmazás miatt azt állítva, hogy valójában felesége bántalmazta őt. A hathetes tárgyalás során folyamatosan egyre megrázóbb vádak kerültek nyilvánosságra. A színésznő azt állította, hogy Depp súlyosan fizikálisan és szexuálisan is bántotta, többször megerőszakolta és verte. A színész azonban tagadta az állításokat, és arról számolt be, hogy Heard volt a bántalmazó, aki egy alkalommal egy vodkás üveget vágott hozzá, ami a kezén landolt, levágva az ujját.
Az esküdtszék 13 órás mérlegelés után Johnny Depp mellett döntött kimondva, hogy Heard rágalmazást követett el ellene, így több mint 10 milliós kártérítést kell fizetnie volt férjének.
Az esküdtek azonban a színésznő által indított viszontkeresetben egy pontban Heardnek is igazat adtak, neki 2 millió dolláros kártérítést ítéltek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.