A szabadság felével a munkaadó rendelkezik

SÁNDOR RENÁTA

Sok munkahelyen bevált gyakorlat, hogy az év közben ilyen-olyan okokból felgyülemlett szabadságot az emberek év végén veszik ki – bár a munkaadók egy része ezt szervezési okok miatt nem kedveli.

A munkáltató rendelkezhet az alkalmazott éves szabadságának felével, vagyis meghatározhatja, mikor vegye azt ki.

A törvény előírja, hogy egy évben legalább két hét szabadságot egyszerre kell kivennie az alkalmazottnak – természetesen a munkáltatóval való megegyezés alapján ez lehet rövidebb, vagy hosszabb is. Általában öt nap vihető át a következő évre.

Az adott naptári évre szóló szabadságot ajánlatos az adott évben kimeríteni. Ha ezt objektív okok miatt lehetetlen – például hosszabb ideig táppénzen volt valaki, vagy céges szervezési okok miatt – a munkaadó köteles számára lehetővé tenni, hogy szabadságát a következő év végéig vegye ki, de kötelezheti is erre.

A szabadság nem veszhet el

2009 januárjától újdonság, hogy a szabadságjogosultság nem veszhet el. Egy uniós irányelv szerint ugyanis az alkalmazottnak joga van a szabadságra akkor is, ha az adott évi szabadságát objektív okok miatt még a következő év végéig sem tudja kimeríteni. „Maga előtt tolhatja” tehát, de amint mód van rá, munkaadója kötelezheti, hogy a ki nem merített szabadságot kivegye. A munkatörvénykönyv szerint egy évben 100 le nem dolgozott munkanap után 1/12-del csökken az adott évre járó szabadság száma, majd minden további 21 nap után szintén 1/12-del.

„Átvihető” napok a következő évre

Sok munkáltató meghatározza, mennyi nap „vihető át“ a következő évre, és meddig kell kivenni. A legtöbb munkahelyen ez általában öt nap, s általában március végéig ki kell venni a „régi“ szabadságot. Mindez azonban megegyezés kérdése a munkáltató és a munkavállaló között, a törvény nem szabályozza pontosan, gyakran előfordul, hogy ennél több napot, sokszor több hetet is átvisznek.

A ki nem merített szabadság

Az adott naptári évben fennmaradó szabadságot a munkaadó nem köteles kifizetni. Csak akkor kell kifizetnie, ha az alkalmazott munkaviszonya véget ér, mielőtt kivehette volna összes szabadságát. Ha az adott évi szabadságot a gyermekgondozási szabadság megkezdése miatt nem tudja az alkalmazott kivenni, a fennmaradó részt a munkáltató a gyermekgondozási szabadság letelte után köteles kiadni.

Legalább húsz nap jár

A munkáltatónak joga van – a munkavállalók képviselőivel való megegyezés után – ún. üzemi, vagy csoportos szabadságot elrendelni, ezt leginkább a nagyobb üzemekben alkalmazzák év végén. A törvények szerint minden alkalmazottnak évente legalább négy hét (20 nap) szabadság jár, 33 éves kortól 25 nap. Egyes cégek ezenfelül plusznapokat adnak alkalmazottaiknak, így például 30 nap éves szabadság. A pedagógusok általában a szünidőkben kötelesek kivenni szabadságukat, tanév közben csak a legsürgősebb esetben engedi el őket munkaadójuk – az általános vélekedéssel ellentétben tehát nem „vakációznak“, hanem rendes éves szabadságukat töltik.

33 éves kortól automatikusan 25 nap

A szeptembertől életbe lépett munkatörvénykönyv alapján az alkalmazott 33 éves korától automatikusan 25 nap szabadság jár egy évben. Eddig ehhez szükséges volt a ledolgozott 15 év, és ezt dokumentumokkal kellett igazolni. Szeptembertől a 25 nap szabadságra 33 éves kortól automatikusan jogosult az alkalmazott, akkor is, ha nem dolgozta le addig a 15 évet.

Válságban a szabadság

A gazdasági válság begyűrűzése óta viszonylag gyakran előfordul, hogy például megrendelések híján a munkáltató hosszabb időre csoportos szabadságra küldi alkalmazottait, és előfordul, hogy a munkavállaló addigra már kimerítette éves szabadságát. Ilyen esetben a munkaadó az átlagbér 60 százalékát köteles fizetni a kényszerszabadság alatt, ha erről előzőleg egyezség született a munkavállalók képviselőivel.

Ha nincs egyezség, akkor az egész átlagbér nagyságának megfelelő bérpótlék jár a munkavállalónak.

Munkahelyváltás

A szabadság arányosan van elosztva az évre. Ha az alkalmazott év közben vált munkahelyet, akkor adott munkahelyén a szabadság arányos részére jogosult. Azaz, ha például júliusban távozunk a munkahelyünkről, akkor a januártól június végéig számított időszakra nem a teljes évi szabadság jár, hanem annak arányos része. Ha ezt nem sikerül kimerítenünk, a megmaradt szabadságot a munkáltató köteles kifizetni. Az új munkahelyen az éves szabadságunknak szintén arányos részére vagyunk jogosultak.

Szabadságot viszont csak 60 nap elteltével kérhetünk, ám indokolt esetben, a munkáltatóval történt egyezség után a 60 nap letelte előtt is kaphat szabadságot az alkalmazott. A törvény szerint ha még nem dolgoztunk le 60 napot az adott cégnél, minden ledolgozott 21 napért jár az alapszabadság 1/12 része.

Egyéni vállalkozók,

szezonmunkások

Az egyéni vállalkozók (SZČO) és a megbízási szerződés alapján dolgozók (dohoda o vykonaní práce, pracovnej činnosti, brigádnickej práce) nem jogosultak törvényből eredően szabadságra. Egyezség kérdése, mikor és mennyi napot tölt szabadságon az ilyen formában dolgozó személy. Pihenésre természetesen nekik is joguk van, de az éves szabadságukat a törvény nem szabályozza, elméletileg maguk rendelkeznek az idejükkel.