<p>Március 15-én megnyílt a nyugdíjrendszer 2. pillére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a polgárok június 15-ig dönthetnek: kilépnek, maradnak, vagy újra pénztártagokká váljanak. Összeállításunkban információkkal próbálunk szolgálni a helyes döntés meghozásához.</p>
2. nyugdíjpillér: menni vagy maradni?
A pénztártagoknak és a magánnyugdíjpénztárak iránt érdeklődőknek június 15-éig van lehetőségük átértékelniük, illetve eldönteniük, hogyan biztosítsák be magukat idős korukra, azaz honnan szeretnének nyugdíjat kapni. Két lehetőség közül választhatnak: csak a Szociális Biztosítóba (SP) fizetik a járulékokat, és a nyugdíjkorhatár elérése után csak innen számíthatnak járadékra, vagy a biztosítási díj egy részét (a jelenlegi szabályozás szerint az SP-be megy a kivetési alap 14 %-a, a 2. pillérbe pedig mindössze 4%) valamelyik magánnyugdíjpénztárba utalják át, s később két helyről is folyósítanak majd nyugdíjat. Januártól fizet a 2. pillérA 2. pillérből idén január 1-jétől lehet igényelni a járandóságokat, és az első kifizetett nyugdíjak nagyon alacsonyak, sokan mindössze 10–20 euróra számíthatnak, mivel 10 év alatt túl keveset spóroltak össze. Ez a nyugdíj 4–5 százalékát teszi ki. A smeres kormány most negyedik alkalommal nyitotta meg a 2. pillért arra hivatkozva, hogy a spórolásos rendszer a legtöbb pénztártag számára csalódást jelentett, sőt vannak olyanok is, akik ha évekkel ezelőtt nem léptek volna be a 2. pillérbe, a nyugdíjuk magasabb lenne, vagyis csak az első pillérből többet kapnának, mint most az első és a második pillérből együtt. A biztosító tanácsaPeter Višváder, a Szociális Biztosító (SP) szóvivője szerint a 2. pillérnek akkor van értelme, ha valaki a nyugdíjaskor eléréséig legalább 25 évig pénztártag, és az átlagkeresetnél (jelenleg 858 euró) magasabb havi bevétellel rendelkezik. „Akiknek nincs jövedelmük, például tartósan munkanélküliek, vagy akik hosszabb ideje dolgoznak külföldön, és Szlovákiában nem fizetnek járulékot, vagy akik csak rendszertelen jövedelemmel rendelkeznek, esetleg az átlagbérnél kevesebbet keresnek, illetve azok az édesanyák, akik a karrier helyett a gyermekükről való hosszabb gondoskodást választják, feltehetően a 2. pillérben nem spórolnak meg annyit, hogy magasabb nyugdíjuk legyen, mintha csak a Szociális Biztosítóból, vagyis az 1. pillérből kapnának nyugdíjat. Nekik meg kellene fontolniuk azt az ajánlást, hogy inkább lépjenek ki a 2. pillérből” – részletezte a TASR-nek Višváder. Szerinte a rizikós csoportba tartoznak azok is, akik bevétele az átlagkereset 1- és 1,25-szöröse között mozog, s a 2. pillérből magasabb nyugdíjra csak azoknak van esélyük, akik jövedelme meghaladja az 1100 eurót havonta. A szóvivő hangsúlyozta: fontos szempont, hogy az ügyfél milyen hosszú ideig spórol. A 45 év felettieknek egyértelműen a kilépést ajánlják. A spórolás hossza szempontjából kockázatos csoportot képeznek a 41–45 év közöttiek, főleg a feltételezhető bevételük miatt. A 40 évnél fiatalabbaknak már van esélyük arra, hogy a kétpilléres rendszerből magasabb járadékot kapnak majd, mintha csak az egypilléresből igényelnének nyugdíjat. „Ezek az ajánlások természetesen csak a jelenlegi feltételek mellett érvényesek” – tette hozzá Višváder. A feltételek pedig szinte évente változnak, tíz év alatt a vonatkozó törvény többször módosult. A nyugdíjrendszer 2. pillére most negyedik alkalommal nyílt meg, s azt egyetlen elemző sem tudja garantálni, hogy pár év múlva a politikusok nem változtatják-e meg újra a szabályokat. Abban az esetben, ha a pénztártag a jelenlegi feltételek mellett úgy dönt, hogy kilép a 2. pillérből, a nyugdíjpénztárban megtakarított pénzét átviszik a Szociális Biztosítóba, és a 2. pillérben töltött időszakot beszámítják a nyugdíjába úgy, mintha soha nem is lett volna pénztártag. A Szociális Biztosító mindenkit levélben tájékoztat a pillérnyitásról, és a levélhez mellékelnek egy információs szórólapot is, mely elemzők szerint ahelyett, hogy segítene a döntés meghozásában, inkább még jobban összezavarhatja az ügyfeleket. A biztosító az információs lapot igyekszik minden ügyfele számára testre szabni, s a levél túlnyomórészt negatív hangvételű, inkább a 2. pillérből való kilépésre, mint maradásra ösztönöz. Milliárdos hiányArról sem szabad elfeledkezni, hogy a Szociális Biztosító évente 1,5 milliárd euró hiányt termel, melyből mintegy egymilliárdot a központi költségvetésből fedeznek. Ha az adófizetők pénzéből nem dotálnák rendszeresen az 1. pillért, már régen összeomlott volna. Pénzügyi szakértők szerint a hiány évről évre nőni fog, 2017-re csaknem 200 millió euróval emelkedhet, ezért átalakításra van szükség, különben a rendszer valóban összeomlik. Azt pedig, hogy pár év múlva milyen politikai garnitúra lesz hatalmon, s az milyen nyugdíjreformot dolgoz majd ki, senki sem képes előre megjósolni, csak az valószínűsíthető, hogy a rendszeren változtatni fognak. Vagyis a fiatalabbak szempontjából nincs túl nagy jelentősége a mostani pillérnyitásnak, mert mire ők elérik a nyugdíjkorhatárt, addig a szabályok és a feltételek többször is módosulhatnak. Az esetleges kilépést főleg az idősebbeknek kell megfontolniuk. NyugdíjkalkulátorA kilépés melletti és elleni kampány június végéig fokozódhat, ezért független pénzügyi szakértők mindenki rendelkezésére bocsátottak egyfajta objektív fogódzót: kidolgoztak egy nyugdíjkalulátort. A www.financnykompas.sk honlapon található számológép az életkor és a jelenlegi fizetés megadása után kiszámolja, a nyugdíjkorhatár elérésekor milyen nyugdíjra számíthatunk csak az első pillérből, és milyenre a spórolásos rendszerből. Ha a két összeg között csak kis eltérés van, szakértők szerint a végső döntés meghozásával érdemes várni egy kicsit. Ha ugyanis a politikusok június 15-éig jóváhagyják a minimálnyugdíjról szóló törvényt, az alacsony bevételűeknek is előnyös lehet a 2. pillér. A túl alacsony nyugdíjat a Szociális Biztosítónak ki kell majd egészítenie a meghatározott minimumra. Paradox módon a 2. pillérből inkább kilépésre ösztönző smeres kormány a minimálnyugdíj bevezetésével éppen a 2. pillért teheti előnyösebbé. A nyugdíj összege a második pillérben A kétpilléres rendszerbe tartozók két helyről kapnak majd nyugdíjat: a Szociális Biztosítóból a befizetett járulék arányában, valamint egy általuk választott életbiztosítóból, ahol életjáradékot vásárolnak a magánnyugdíjpénztárban megspórolt öszszegen. A Szociális Biztosítóból kapott nyugdíj összegét úgy számolják ki, mint az egypilléres rendszerben lévők számára, csak csökkentik a 2. pillérben eltöltött idő arányában. A 2. pillérből származó járadék összegét a következő tényezők befolyásolják: 1. A fizetés nagysága2012 augusztusáig a 2. pillérbe ment a bruttó fizetés 9%-a. 2012 szeptemberétől ez 4%-ra csökkent. Ennek következtében a magánnyugdíjpénztárakban a megtakarítások is lassabban nőnek. A nyugdíj kiszámításakor figyelembe veszik a teljes megtakarítást. Ez azt jelenti, hogy a jobban kereső ügyfelek esetében ez a nyugdíj nem fog szolidárisan csökkeni úgy, mint az 1. pillér esetében. Ugyanakkor az alacsony fizetésűek sem számíthatnak arra, hogy valaki szolidaritásból megtoldja a járandóságukat. 2. A spórolás hosszaMinél hosszabb ideig dolgozik valaki, annál több megtakarításnak kellene összegyűlnie a magánnyugdíjszámláján. Pénz természetesen csak akkor érkezik a számlájára, ha jövedelme van és fizeti a társadalombiztosítást. Ha valaki egy évig munkanélküli, gyesen van vagy betegszabadságát tölti, ez alatt semmi sem folyik be a számlájára. 3. Hogyan kamatozik a megspórolt pénzA nyugdíjtársaságok a pénztártagok pénzét befektetik. Mindegyik társaságnak kell kínálnia legalább egy garantált és egy nem garantált alapot. Ezen kívül más befektetési lehetőséget is ajánlhatnak. Az, hogy a pénztártagok pénze hogyan kamatozik, a kiválasztott alap befektetési stratégiájától és a piac alakulásától függ. Több évre előre senki sem tudja megjósolni a piaci helyzet alakulását és azt, hogy a számlákon lévő megtakarítások befektetésével milyen haszonra lehet szert tenni. A nyugdíjtársaságok szerint hosszú távon jobban megéri nem garantált alapot választani. A garantált alapok vagyonát ugyanis a lehető legóvatosabban fektetik be, hogy ne kelljen az ügyfeleiknek pótolni az esetleges veszteséget. 4. Az átlagéletkorA pénztártagok a magánszámlájukon megspórolt pénzből nyugdíjat vásárolnak maguknak valamelyik életbiztosítótól. A járadék nagysága a biztosítási számításoktól függ. A társaságok elsősorban azt veszik figyelembe, hogy ügyfelük várhatóan meddig fog élni. Ha a nyugdíjba vonulás pillanatában valószínűsíthető, hogy az idős személy még 10 évig fog élni, magasabb járadékot fognak kínálni, mintha a nyugállományban töltött évek száma átlagosan 20 lenne. A javuló életvitelnek és az egyre színvonalasabb egészségügyi ellátásnak köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, azaz fokozatosan emelkedik a nyugállományban töltött évek száma is. Ezt a biztosítók is figyelembe veszik. A nyugdíj összege az 1. pillérben A nyugdíj összegét törvényben meghatározott képlettel számolják ki: nyugdíj összege = POMBxODPxADH. 1. A fizetés nagyságaA POMB az átlagos személyi bérpont (priemerný osobný mzdový bod). Abban az évben, amikor a fizetése a két évvel korábbi átlagkereset szintjén volt, a biztosított OMB-jének (osobný mzdový bod) az értéke 1. Ha a fizetése nagyobb volt, az OMB-je is magasabb. Alacsonyabb bér esetében az OMB is alacsonyabb. Minden egyes ledolgozott év esetében megállapítják az OMB-t, ezekből átlagot vonnak, az így kapott szám a POMB. Ha ez magasabb 1,25-nél, a Szociális Biztosító lefarag belőle. Jelenleg a POMB-ből beszámítanak 1,25-öt, és a maradék értéknek a 72%-át veszik figyelembe. Az elkövetkező években ez az arány csökkenni fog, és 2018-tól az 1,25 fölötti értékből 60%-ot fognak figyelembe venni. Ezzel szemben, ha a POMB alacsonyabb 1-nél, a Szociális Biztosító felfelé igazít rajta: jelenleg az 1 és a tényleges POMB-érték közötti különbözet 19%-ával egészíti ki. Az elkövetkező években ezt fokozatosan emelni fogják, 2018-ban eléri a 22%-ot.A POMB maximálisan 3 lehet. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az átlagkereset háromszorosánál is többet keres, a nyugdíját úgy számolják ki, mintha a fizetése az átlagbér háromszorosa lett volna. 2. A ledolgozott évek számaA képletben az ODP a teljes nyugdíjbiztosítási időszakot (obdobie dôchodkového poistenia), vagyis a ledolgozott évek számát jelenti. Minél hosszabb ideig dolgozik valaki, és ez alatt minél hosszabb ideig lesz társadalombiztosítása, az ODP annál magasabb lesz, s ebből kifolyólag magasabb nyugdíjra is számíthat. 3. Az átlagbérek növekedéseAz átlagbérek növekedése az ADH (aktuális nyugdíjérték – aktuálna dôchodková hodnota) formájában befolyásolja a nyugdíjak alakulását. Az ADH-t az átlagbérek évközi emelkedése alapján állapítják meg, és ebben az évben 10,6865 eurónak felel meg. 4. A 2. pillérben töltött időszak hosszaA pénztártagoknak az 1. pillérből származó nyugdíját a 2. pillérben töltött időszaknak megfelelően arányosan csökkentik. 2012 augusztusáig a járulékok fele az 1. pillérbe, fele a 2. pillérbe ment, ennek megfelelően a pénztártagoknak ezért az időszakért az 1. pillérből származó járandóságuk a felével csökken. 2012. szeptember 1-jétől változott az arány, az SP-be megy a kivetési alap 14%-a, a 2. pillérbe pedig mindössze 4%. Ez azt jelenti, hogy ezért az időszakért az 1. pillérből származó nyugdíj kettőkilencedével csökken.Akik kilépnek a 2. pillérből, csak a Szociális Biztosítótól kaphatnak nyugdíjat. Akik maradnak a 2. pillérben, a nyugdíjuk két részből tevődik majd össze: 90% az SP-ből, a maradék a 2. pillérből. Később ez az arány változni fog a 2. pillér javára. 2. pillér: kilépés és belépés Hogyan lehet kilépni a 2. pillérből? 1. A kilépéshez elég kitölteni a következő űrlapot: „A pénztártag értesítése arról, hogy nem akar részt venni az öregséginyugdíj-spórolásban” (Oznámenie sporiteľa nebyť zúčastnený na starobnom dôchodkovom sporení), s azt június 15-éig postázni kell a Szociális Biztosítóba (SP). A szükséges nyomtatvány beszerezhető az SP valamennyi kirendeltségében, vagy letölthető a biztosító honlapjáról. Az értesítést saját kezűleg kell aláírni, ám az aláírást nem kell közjegyző által hitelesíttetni. Aki postázza a kitöltött űrlapot, annak az SP küld egy válaszlevelet, melyben tájékoztatják arról, hogy elfogadták a kilépését a 2. pillérből. 2. A kilépés elfogadásáról szóló tájékoztató levél kézhez vételével visszamenőleges hatállyal a nyugdíjspórolás létrejöttének időpontjától megszűnik a 2. pillérben való részvétel, vagyis úgy veszik, mintha soha nem is lett volna pénztártag. Azonnal megszűnik az illető pénztártag státusza, valamint a magánnyugdíjpénztárral kötött szerződése is. 3. A 2. pillérből való kilépést nem lehet visszavonni. 4. A 2. pillérből nem léphet ki az a pénztártag, aki már igényelt nyugdíjat a spórolásos rendszerből, és szerződést kötött a magánnyugdíjpénztárával a megtakarított összeg programozott felhasználásáról, illetve megállapodott a befektetésből származó nyereség kifizetéséről. A spórolásos rendszerből nem léphet ki az a pénztártag sem, aki szerződést írt alá a nyugdíja biztosításáról a kiválasztott életbiztosítóval. Ezenkívül a 2. pillérből nem léphet ki az sem, aki március 15. és június 15. között válik pénztártaggá. 5. Aki kilép a 2. pillérből, a nyugdíjszámláján lévő összeget átutalják a Szociális Biztosítóba, és a 2. pillérben töltött időszakot beszámítják a nyugdíjába úgy, mintha soha nem is lett volna pénztártag. A nyugdíjkorhatár elérése és a nyugdíjigény benyújtása után az SP úgy fogja kiszámolni a havi járandóság összegét, mintha mindig is csak az 1. pillér ügyfele lett volna. Nem kell attól félni, hogy az öregségi vagy korengedményes nyugdíjat megkurtíthatják a 2. pillérben töltött időszak miatt. 6. A törvény nem teszi lehetővé, hogy a 2. pillérben megtakarított összeget közvetlenül a pénztártagnak fizessék ki, kizárólag az SP számlájára fogják átutalni. 7. Aki nem tudja beszerezni az „Értesítőt”, vagyis a kilépéshez szükséges nyomtatványt, attól elfogadnak saját szavakkal megfogalmazott levelet is, melyből azonban egyértelműen ki kell derülnie a pénztártag szándékának, azaz hogy ki akar lépni a spórolásos rendszerből. A dokumentumnak tartalmaznia kell az ügyfél teljes nevét, születési számát és saját kezű aláírását. Hogyan lehet belépni a 2. pillérbe?A pillérnyitás kétirányú, nemcsak kilépni, belépni is lehet. Pénztártaggá válhat az a természetes személy, aki: 1. már rendelkezett társadalombiztosítással, 2. valamelyik magánnyugdíjpénztárral szerződést ír alá az öregséginyugdíj-spórolásról.2013. január 1-jétől pénztártaggá válhat minden olyan természetes személy, akinek – például alkalmazottként – létrejött társadalombiztosítása, és még nem érte el a 35. életévet. 2015. március 15. és június 15. között azonban nem érvényes az életkor miatti korlátozás. Ez azt jelenti, hogy a mostani pillérnyitás ideje alatt korra való tekintet nélkül bárki beléphet a 2. pillérbe, akinek már volt valamikor társadalombiztosítása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.