Három község biztosan „tokaji”

Lezárják az acsarkodást? Somogyi Tibor felvételeA két ország közötti megbeszélések azután feneklettek meg, hogy a korábbi pozsonyi agrártárca vezetése – a nyugat-európai Ermitage és a Moselle borvidék példájára – határokon átnyúló borvidék létrehozására tett javaslatot. Ettől a magyar fél elzárkózott. Pontosabban Budapest szerint azért nem sikerült tető alá hozni a megállapodást, mert nem született egyezség arról, hogy hány szlovákiai község is tartozik voltaképpen a Tokaj-Hegyaljai borvidékhez. Magyarország kitart amellett, hogy a Tokaj-Hegyaljához tartozó szlovák terület nem nagyobb 100–120 hektárnál. Az egykori szántóügyi minisztérium 1908-as törvényével érvel, amely a tokaji borvidék északi határát Újhely, Kistoronya és Szőlőske határában húzta meg. Pozsony viszont a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a tokaj-vidék fejlesztéséről szóló 1959-es T.t. számú törvényéből és az 1996-os bortörvényből kiindulva azt hangoztatja, hogy a szlovákiai Tokaj-vidéket (mintegy 900 hektárt) Kistoronya, Nagytoronya, Csörgő, Szlovákújhely, Szőlőske, Nagybári, és Csarnahó jelenti. (A Magyarország területére eső Tokaj-Hegyaljai borvidéket 5 246 hektár jelenti.) A magyar álláspontot látszik alátámasztani például Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótára is, amely szerint „Kistoronya még a Hegyaljához tartozik, s északról zárja be ezt a bortermő vidéket. Nagytoronya szőlőhegye jó asztali bort terem, de már a Hegyaljához nem számíttatik.” Szőlőske településleírásában már semmi sem szerepel, ami hegyaljai „rokonságra” vagy a borkészítésre utalna. Ez a helyzet a Kis- és Nagybárival is, míg Csarnahó neve fel sem vetődik a műben.

A magyar és a szlovák agrárminiszter e héten arra a meglátásra jutott, hogy a három – korabeli leírások alapján is tokajinak tartott község – e híres bortermelő vidékhez tartozik, a további négy település besorolása ügyében a két ország szakértőiből álló bizottságot hoznak létre, amely vizsgálja majd a hagyományos termelési technológia betartását, az éghajlati viszonyok azonosságát, valamint a két ország közötti jogrendi különbségek eltérését. Magyar borszakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a szlovák területen lévő szőlők „lecsúsztak a hegyvidék szoknyájára”, az ültetvények többsége nem a különleges minőséget adó, jó fekvésű hegyoldalakon található, hanem az alsó, mindössze 0–10 százalékos lejtésszögű, traktorokkal is könnyen művelhető területeken, ott, ahol igazán borminőségű szőlő nem termeszthető. Ez pedig egy kategóriával gyengébb helyre sorolja a szlovákiai bort. Állításuk szerint Kistoronya szőlői a tengerszint felett 380 méternyire magasodó Simoni-hegynek, Szőlőskéié pedig a 270 méteres Bocz-hegynek a déli lejtőin vannak. E területek termőhelyi adottságai nemcsak azért szerényebbek, mert a hegyek kisebbek, hanem azért, mert északról nem áll ott mögöttük a Zempléni-hegység, az Alacsony- és a Magas-Tátra többlépcsős vonulata, amelyek a hegyoldalon lévő termőterületeknek védelmet nyújtanak a gyors hidegbetörések ellen, megteremtve a jellegzetes tokaji mikroklímát.

Az érintett szlovák térség borászai viszont azt tartják: a magyarok azért ragaszkodnak a három községhez, mert „félnek a szlovák konkurenciától”. Érvként hozzák fel, hogy Csehszlovákia 1989-ig Magyarországra exportálta a tokajit (mintegy 21,5 ezer hektolitert, főleg édes szamorodnit), amit azután magyar címkével hoztak forgalomba.

Magyarország 1970-ben jegyeztette be a Tokaj, Tokay, Tokayer védjegyet a genfi Nemzetközi Szellemi Tulajdon Védelmi Hivatalban, az EU pedig 1993-ban Magyarországnak ítélte a tokaji elnevezést. Szlovákia évek óta harcol a tokaji bor védjegyének tulajdonjogáért, ám eddigi erőfeszítései zátonyra futottak. Ezért nem exportálhat tokaji néven bort az unió tagállamaiba sem. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, közös nevezőre kell jutnia Magyarországgal. Az Európai Bizottság mindezek ellenére lát esélyt – bizonyos jogi lépések megtétele után – az exportengedély megadására Szlovákiának. (gyor, SN)