Üvöltő adat: tízezrek meghalnak csendben, pedig élhetnének

műtét illusztráció

Már nem is Ausztriához, hanem a cseh egészségügyhöz hasonlították egy hazai szakkonferencián a magyar egészségügyet. S így is jócskán alulmaradtunk.

Olyan sok ember hal meg évente megelőzhető betegségben Csehországhoz képest, mintha 50 Jumbo Jet zuhanna le. Ez 25 ezer embert jelent. Mindezt Vokó Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ igazgatója mondta az IME-MEMT szakkonferenciáján. „Már nem is Ausztria a példakép, amihez viszonyítunk, hanem csupán Csehország, ami sokat elárul a romló állapotokról”, mutatott rá.

Mielőtt tovább mennénk a témában, nézzük meg, milyen betegségekről van leginkább szó: a  leggyakoribb haláleset a gyógyítható betegségek között a szívbetegség, a vastagbélrák, a mellrák, az érrendszeri betegségek és a tüdőgyulladás. A legfrissebb eu-s felmérés 2016-os adatokra épül, eszerint pedig ez az öt gyógyítható betegség adta a halálesetek 65 százalékát az EU-ban. Magyarországon volt a legtöbb haláleset százezer lakosra vetítve a 75 év alattiak körében a megelőzhető haláleseteket és betegségeket nézve.

Hírgrafika: Sudár Éva

A „szépen csendben” elhunyt emberekre igazából senki nem figyel, mondta Vokó Zoltán a már említett konferencián, s igaza van abban is, hogy ha a hírekben az szerepelne, hogy 50 Jumbo Jet zuhant le, megértenénk, miről is van valójában szó. A Weborvos szakportál tudósítója megállapítja: régen hallhattunk népegészségügyi szakembert ilyen őszintén beszélni. Kertelés nélkül kimondta, hogy „romokban hever a népegészségügy”; ezt bizonyítják az elkerülhető halálozást mutató adatok is. Nincsenek szakemberek, hr-krízist is átél a terület, amely számára az utolsó csapás volt az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése volt – tette még hozzá. A népegészségügyi rendszer mai állapotában nem felel meg a modernitás követelményeinek, képtelen az emberek személyes érdekeltségét felébreszteni, nem tartaná ördögtől valónak ebben az anyagi ösztönzés megteremtését sem.

Győr-Moson-Sopron megyében láttunk már példát erre, Dunaszegen például házhoz mentek az emberekhez, s az egyébként költséges szűrések egy részét ingyen biztosították a helyiek számára. A szűrés kulcskérdés – erősítette meg a Győri Új Szónak az egyik győri háziorvos is, aki nevét a betegei miatt nem szeretné nyomtatásban látni. A praxisa ugyanis a nevével könnyen beazonosítható, a véleménye pedig kritikus: „Azt láttam sok páciensemnél, hogy a Covid-járvány kapóra jött, s szinte örültek a szokásos kontroll vagy a szűrés – ami nem mindig kellemes, ezt elismerem – elmaradásának. S amikor az egészségügy újraindult, nem nagyon jelentkeztek, hogy pótolják az elmaradt vizsgálatot. Most kell felhívni a figyelmet arra, hogy sok betegség, ha időben kiszűrik, gyógyítható. S valóban nagyon sok embert veszítünk el olyan dolog miatt, amit egyébként meg tudtunk volna gyógyítani.” S azzal a résszel is teljesen egyetértenek a szakemberek, hogy „ez nem mások problémája”. Az ember ugyanis hajlamos azt gondolni, hogy baj, betegség csak mással történhet meg, vele nem.

Magyarországra is megérkezett a járvány negyedik hulláma, több kórházban – a megyében is – rendeltek el látogatási tilalmat (van, a hol az influenzaszerű megbetegedések miatt). A Petzben ugyanakkor a járóbeteg-ellátás nem szünetel, fogadják a betegeket, így akinek van beutalója, az ne dobja a kukába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?