Tavaly nagyon sok baleset történt vasúti átjáróban

Baleset
Magyarország |

Drasztikusan nőtt a vasúti átjárós balesetek száma tavaly a korábbi öt évben tapasztalt stagnálás után – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága. 

A társaság megszólalásában nyilván szerepet játszott az újévi tragédia, melynek következtében négy fiatal vesztette életét, egy pedig életveszélyesen megsérült. Győr-Moson-Sopron megyében pedig szilveszter napján Kónynál hajtott a vonat elé egy furgon vezetője, ő is életét vesztette. 

A múlt évben 86 baleset történt vasúti átjáróban, ez 24-gyel több, mint 2020-ban. Tavaly 16 vasúti átjárós baleset követelt emberéletet, 15 végződött súlyos és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kár keletkezett. Az átjárós balesetek miatt egymilliárd forintot meghaladó kárral számol a MÁV – írták közleményükben. 

Hozzátették: a vasúti átjárókban történő baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. Évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok. 
A balesetek okai között említették, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül, mielőtt az átjáróba hajtanak, illetve a csúcsforgalomban a kereszteződésben ragadnak, ahol tilos és életveszélyes megállni. 

A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód –, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza - írták, hozzátéve, a záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. 

A vasúttársaság arra is figyelmeztetett: kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Veszélyes az is, ha közlekedés közben mobiltelefont vagy fülhallgatót használnak, kapucnis ruházatot viselnek, mivel így nem érzékelik a zajokat. 

Hangsúlyozták ugyanakkor: a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek szinte semmi esélye nincs arra, hogy az átjáróban megelőzze az ütközést. 

A közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is vesztették életüket vagy sérültek meg az elmúlt években. Tavaly az átjárónál történt balesetek során egy vasúti dolgozó súlyosan, három pedig könnyebben megsérült – tudatták. 

A vasúttársaság szerint a balesetek számának csökkenéséhez elengedhetetlen a közlekedési morál megváltozása. Arra figyelmeztettek: a vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, azon áthajtani pedig csak akkor szabad, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt – írták, hozzátéve: csak azután szabad továbbhaladni, ha a vezető meggyőződött arról, hogy nem jön vonat. 

A MÁV értékelése szerint a magyarországi vasútbiztonság kedvező az Európai Unióban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?