Fotók: Musitcz László és Molnár András
Negyvenezer vadlúd a tatai Öreg-tónál
A vízügyi szakaszmérnökség vizet eresztett le a tatai Öreg-tóból, mely elérte üzemrend szerinti legalacsonyabb vízállását ( -94 cm). Az alacsony vízállás lehetővé teszi, hogy a tavon a vonuló vadludak hada meg tudjon pihenni, biztonságos környezetet érezzenek maguk körül. Idén a sekély vízben több mint 40 ezer vadlúd éjszakázik, majd repül ki a környező táplálkozó területekre.
Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatás szerint közben zajlik a tó lehalászása is, amihez ugyancsak alacsony vízszint szükséges. A tervezett hal mennyiség 1500 mázsa, melyhez 4-5 hálóhúzás szükséges. A tóban jellemzően pontyot nevelnek, de megtalálható benne a harcsa és a süllő is. A vízszint leengedése nem csak a természetvédelem és a halgazdálkodás számára kedvező, de nagyon hasznos a tó tápanyag háztartásának és az iszap kilevegőzésének is. Ilyenkor leeresztik az év során a vízben felgyűlt oldott tápanyagot, majd tavasszal tiszta vízzel töltődik fel a tó.
A szakaszmérnökség a vízszintet az üzemelési szabályzatban rögzített értékekhez igazítja, annak szabályzását összehangolja a vízügyi, természetvédelmi és halászati feladatokkal. A vízszint emelés november 18-án már megkezdődhetett, mely a természetvédelmi szempontokat is figyelembe véve -30 és -40 cm közötti értékig történik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.