Négyszáznyolcvan alatt is van tankolás

benzinár
Győr |

A kormány hétfőtől 480 forintban határozta meg az ársapkát az alap üzemanyagokra, így ennél drágább egyetlen kúton sem lehet a benzin és a gázolaj három hónapon keresztül. Ez a lépés gyakorlatilag eltünteti az üzemeltetők nyereségét, mégis találtunk olyan töltőállomást, ahol 480 forintnál is olcsóbb az üzemanyag literje.

A főnök azt mondta, egy forinttal alámegyünk, ráadásul már múlt szombat óta 479-ért lehet nálunk tankolni egy litert” – magyarázta egy győri benzinkutas kérdésünkre.

A kis Bán Aladár utcai töltőállomás nem az egyetlen Győr-Moson-Sopron megyében, ahol még az ársapka bevezetésével 30-40 forinttal olcsóbbá tett „központi árnál” is kevesebbet kell fizetni literjéért. A holtankoljak.hu adatai szerint a győri Mérföldkő utcában ugyanis 478 forint a 95-ös literje. A Régi Veszprémi úton a gázolaj kerül 479-be, s Bábolnán, Csornán és Nagyigmándon is akad olyan töltőállomás, ahol ugyanennyi, így egy picivel olcsóbb a tankolás.

Minden üzemeltetőnek csütörtökig el kell küldeni véges adatait a kereskedelemért felelős szaktárcának és vállalnia, hogy üzemeltetni fogja a töltőállomását. Ha ezt nem teszik meg, bezárnak, vagy más szabálytalanságot vétenek, akkor az állam más üzemeltetőt jelölhet ki a kutak vezetésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?