Megint félbeszakadt a Darnózseli meccse

Megint félbeszakadt a Darnózseli meccse

Két hete számoltunk be róla, hogy félbeszakadt a Darnózseli hazai mérkőzése a Hegyeshalom ellen a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Most 0-6-nál, két hazai piros lap után a Mosonszolnok elleni találkozójuk is félbeszakadt. 

A pontvadászat utolsó helyén pont nélkül álló hazaiak sportszerűen ugyan kiálltak a Hegyeshalom ellen, ám mindössze heten kezdték el a szombati meccset. Nem csoda, hogy a 18. percben 4-0-ra vezetett már Hegyeshalom. Itt lett vége a mérkőzésnek, ugyanis hivatalosan az egyik hazai futballista a lábához kapott, s nem tudta folytatni a játékot. Hatan viszont már a szabályok szerint nem játszhattak, így a játékvezető lefújta a meccset, ami így félbeszakadt. Azt a mérkőzést a pályán elért eredménnyel hagyták jóvá, még ha csak 18. perc telt is el a találkozóból. 

Egy héttel később 7-0-ra kaptak ki Mosonmagyaróvár a MITE ellen a darnóiak, az a meccs rendben lement, három cseréjük is volt. 

Most szombaton megint hazai mérkőzés következett, a Mosonszolnok csapatát fogadták. Létszámmal sem volt gond, egy cserejátékos ült a kispadon, ám a 36. és a 42. percben is kiállítottak egy játékost. Kilenc ember ellen nem volt nehéz dolga a mosonszolnokiaknak, a 71. percben már 6-0-ra vezettek, amikor ez a mérkőzés is félbeszakadt Darnózselin. A megyei labdarúgó szövetség a héten tárgyalja az esetet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?