Illusztráció: shutterstock
Lopáson kapták anyát és fiát
A kabát alatt és a táskában próbáltak árut kivinni a boltból. Nem először.
A rendőrségre csütörtökön délután ¾ 5-kor bejelentés érkezett, hogy Győrben, a Kossuth Lajos utcában található áruházból egy nő és egy férfi vélhetően lopást követett el. A helyszínre érkező járőrök igazoltatták a párost, majd ellenőrizték ruházatukat és csomagjaikat. A 42 éves asszony táskájából, illetve kabátjából egy-egy tégelyes krém került elő, amelyet – gyermekével közösen – fizetés nélkül akart a boltból elvinni. A rendőrök az anyát és fiát elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították.
A nyomozók megállapították, hogy a páros az utóbbi időben több alkalommal követett már el hasonló bűncselekményt, ezért a 42 éves nőt, valamint a 23 éves férfit – őrizetbe vételük mellett – üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.