Kóbor Léna: „Kimondhatatlanul hiányzik a Papa!"

kobor

Kóbor János halála óta egyetlen családtagja sem nyilatkozott, hiszen mindnyájuknak hatalmas a lelki fájdalma. A Kiskegyed megkeresésére imádott kislánya, a 15 éves Kóbor Léna úgy érezte, most jött el az idő, hogy beszéljen a történtekről. 

Már több mint két hónapja nincs köztünk az Omega ikonikus énekese, Kóbor János. Nem csoda, hogy a zenészlegenda mindig nagyon büszkén mesélt a lányáról. Léna 15 éves lesz áprilisban, nemcsak szép, hanem okos és elképesztően intelligens is, és gesztusai, beszéde, hangja eleganciát sugároznak – írja a lap. 

Az interjú azzal a kérdéssel indít, hogyan viseli édesapja hiányát. „Nagyon szomorú napokat élünk a Papa nélkül, életem legnehezebb időszaka ez most, de próbalom elfoglalni magam – válaszolja. - Óriási veszteség, hogy nincs velünk. Tudom, ő is azt akarná, hogy a dolgok menjenek tovább. Mi a Mamával mindent megteszünk azért, hogy büszke legyen ránk, akárhol is van. Sokat beszélgetünk róla, szinte mindig eszünkbe jut, hogy mit mondana, mit csinálna adott helyzetben. Ezért úgy érzem, mintha most is velem lenne és így könnyebb elviselni a hiányát. Mi egy nagyon összetartó család vagyunk. Ez most is így van, de kimondhatatlanul hiányzik a Papa.” 

Kóbor Léna tanul és felvételire készül, édesanyjával pedig nagyon szoros a kapcsolata. Ez is a válaszokból derül ki. Arra a kérdésre pedig, hogy „Vannak olyan terveid, hogy esetleg édesapád nyomdokaiba lépj?”, ezt feleli:  „Már sok mindent kaptam eddig is a szüleimtől: élményeket, irányokat, gondolatokat es tehetséget. Nálunk nem kérdés a diploma, mindenki többdiplomás volt a Papáéknál és a Mamáéknál is a családban. A nővérem, Titanilla, jogász, de ez a pálya nem vonz. És sokat beszélgettünk róla, de tanárként sem tudom elképzelni magam, pedig a Mama családjában mindenki pedagógus. Ő szerette volna, ha folytatom ezt a családi hagyományt, de engem az orvostudomány jobban érdekel. Talán még korai lenne bármit is mondani, először a gimnáziumot kell elvégeznem és még van időm ezen gondolkodni. Most úgy érzem, hogy a bátyám, Martin nyomdokaiba lépek, és én is orvos leszek, de ez nem zárja ki a művészi pálya lehetőséget sem a jövőben. Már kicsi koromtól zongorázom, valamint táncolok és énekelek is. Azt mondják, egész jól csinálom, és úgy érzem, a színpadon is magabiztosan mozgok. Talán a Papától örököltem ezt a szenvedélyt és tehetséget. Azt gondolom, a zene mindig is az életem része lesz.” 

A teljes interjú, amelyből kiderül az is, hogy szokott-e Omega-dalokat hallgatni, itt olvasható.  

Kapcsolódó cikkünk

Nagy Omega-kvíz!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?