Fotó: police.hu
Hosszú bűnlajstromot hozott össze rövid idő alatt a drogos sofőr
![Baleset](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/baleset2_92.jpg.jpg?itok=Qukq1-wR)
Egy óra leforgása alatt három személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetet okozott egy feltehetően ittasan, kábítószer hatása alatt és jogosítvány nélkül száguldozó 33 éves sofőr.
Egy budapesti férfi közlekedett Audijával Sopronban, a Turista utcában hétfő délután 5 óra 15 perckor, amikor az út jobb oldalán gyalogosan haladó 80 éves férfit a járművel elsodort, aki elesett és megsérült. A sofőr az útját megállás, illetve segítségnyújtás nélkül folytatta, és a Szőlőskert utcában egy Honda előzésébe kezdett, de manővere során nem tartott megfelelő oldaltávolságot és nekiütközött.
A baleset után a sofőr ismét nem állt meg, helyette nagyobb sebességre kapcsolt és a Thirring Gusztáv utca kereszteződésénél egy Toyotának hajtott, majd az Audival az út melletti családi ház betonkerítésének csapódva állt meg.
A balesetben a gyalogosan közlekedő soproni férfi, valamint az Audi sofőrje és 22 éves utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, illetőleg minden érintett gépkocsiban - valamint a kerítésben - anyagi kár keletkezett.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a balesetek okozója ittasan és kábítószer hatása alatt vezetett és jogosítványa sem volt. A 33 éves budapesti férfi ellen a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.
![Baleset Baleset](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/baleset3_65.jpg.jpg?itok=wqI2uLYH)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.