Gumiszőnyeg vagy hótálca

autós-tippek

Miben különbözik a két termék egymástól, melyik a praktikusabb, melyik a tartósabb, mennyire illeszkednek pontosan az autó padlójához? Tél közeledtével ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

Először is szeretnénk kiemelni, hogy gumiszőnyegből és hótálcából is érdemes az adott autó típushoz 100 %-ban pontosan illeszkedő, méretpontos terméket vásárolni – javasolja a Győri Új Szó autós szakértője. Kivételes esetekben fordul csak elő, hogy egy univerzális termék pontosan passzol az autóhoz, többnyire szélesebbek - keskenyebbek a kelleténél, ezért használatuk rendkívül kényelmetlen tud lenni. Sőt, a pedáloknál akár olyan szerencsétlen módos is be tud gyűrődni egy nem megfelelő méretű gumiszőnyeg, hogy akár még balesetveszélyes is lehet. A méretpontos termékek pontosan követik a padló vonalát, szépen illeszkednek minden kiemelkedéshez, hajlathoz, nem mozdulnak el használat közben sem, sőt, a legtöbb kivitel a gyári rögzítési pontokhoz is kapcsolódik.

autós-tippek

Gumiszőnyeg: nagyobb igénybevételnél

A gumiszőnyeg alapvetően abban különbözik a hótálcától, hogy a pereme alacsonyabb, így a hólé könnyebben kifolyik belőle, és az anyagát tekintve többnyire vékonyabb gumiból készül, viszont általában olcsóbbak, mégis kiváló megoldást nyújtanak arra, hogy az autó lábterét egyszerűen tisztán tudjuk tartani. A gumiszőnyeget nem csupán télen, hanem erős igénybevétel esetén egész évben célszerű használni, például olyan esetekben, ha sokat használjuk az autót terepen, gyakran kell ki-be szállni és sok szennyeződés, por, sár kerül az autóba. A szövet szőnyeghez képest valamelyest ridegebb lesz a beltér a gumiszőnyegtől, viszont sokkal könnyebben tisztítható. Egy mozdulattal kiemelhető és gyengébb vízsugárral egyszerűen lemosható. Óvatosan kell bánni a magasnyomású mosókkal, mert az anyagot károsíthatja, ha túl közelről túl nagy nyomással próbáljuk megtisztítani. A gumiszőnyegeknél érdemes arra figyelni, hogy az alapverziók általában nem védik a vezető ülés bal oldalán lévő lábtartót, bár ez csak azoknak lehet érdekes, akik használják a lábtartót. A prémium kivitelű gumiszőnyegek anyaga és mintázata miatt többnyire kellemesebb érzetet nyújtanak a beltérben, mint az olcsóbb kivitelű társaik.

Hótálca

A hótálcák kimondottan akkor mutatják meg előnyüket, amikor havas lábbelivel szállunk be az autóba és a hólé elolvad. A magas peremnek köszönhetően a hólé nem folyik ki a hótálcából, megvédve így a szövet részeket. Nagyon kellemetlen tud lenni, ha víz kerül a gumiszőnyeg alá, penészesedés, rothadás is megindulhat akár, ezt segít meggátolni a hótálca. A hótálca magas pereme ráadásul az oldalsó kárpitozott felületeket is védi a sártól, egyéb szennyeződésektől. A vastagabb anyagú hótálcákat magasnyomású mosóval is nyugodtan tisztíthatjuk (ez alól kivételt képeznek a habosított felületű verziók), de célszerű ügyelni arra, hogy ne közvetlen közelről irányítsuk rá a vizet.

A gumiszőnyeg és a hótálca tisztítása

Sem a gumiszőnyeg, sem a hótálca nem igényel különösebb kezelést, ettől függetlenül évente néhány alkalommal ha átkenjük beltérben használható gumiápolóval, az hosszabbíthat az élettartamon. A leghatékonyabban langyos vízzel, enyhe vízsugárral moshatók, a hatásfokot speciális gumiszőnyeg tisztítószerrel javíthatjuk. Ügyelni kell arra, hogy a kézi autómosókban a gumiszőnyeg mosásához kihelyezett karmos csíptetők megsérthetik, akár kilyukaszthatják a vékonyabb anyagú verziókat. A gumira káros tisztítószereket célszerű kerülni, használatuk még kisebb koncentrációban sem ajánlott.

Most akkor gumiszőnyeg vagy hótálca?

Amennyiben olcsóbb megoldást szeretnénk az autó lábterének tisztán tartására, akkor megfelelő lehet egy gumiszőnyeg is, azonban a teljes körű védelem érdekében - ha nem szeretnénk, hogy a sár és a hólé problémát okozzon, abban az esetben célszerű a valamivel drágább, de magasabb peremű hótálcát választani.

A teljes cikket a crossover.hu oldalon olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?